BAMOSZ: sürgető feladat az adórendszer újragondolása

A Magyar Bankszövetség (BAMOSZ) támogatja a megtakarítások lekötési idejének hosszabbítására vonatkozó javaslatot, illetve ennek ösztönzését adókedvezményekkel, elutasítanak azonban minden olyan megoldást amely különbséget tesz banki és nem banki megtakarítás között - áll a szövetség közleményében.

  • MTI
BAMOSZ: sürgető feladat az adórendszer újragondolása

Úgy vélik, hogy a hosszú távú célokhoz illeszkedő részletintézkedések megtétele önmagában még akkor is helyes, ha az átfogó adóreformot célzó koncepció még nem alakult ki. Ebből következően a szövetség támogatja a Budapesti Értéktőzsde, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége és a BAMOSZ ötpontos javaslatcsomagjának két fő célját, a pénzügyi eszközökben megjelenő megtakarítások lekötési idejének hosszabbítását, valamint a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítését.

A bankszövetség szerint helyes, ha a megtakarítások lekötési idejének hosszabbítását az állam adókedvezménnyel ösztönzi abban az esetben, ha az adókedvezmény (kamatadó, árfolyamnyereség adómentesség) kivétel nélkül minden 3 évnél hosszabb lejáratú pénzügyi megtakarításra vonatkozik.

Ellenzik azonban az olyan megoldásokat, amelyek a banki és nem banki megtakarítások között különbséget tesznek. Egy ilyen lépés - állami adóbevétel-kiesés árán - csak a megtakarítások összetételének változását képes előidézni, s valójában semmilyen makrogazdasági előnnyel nem jár - hangsúlyozza a bankszövetség.

Azt szorgalmazzák: ha a három évnél tovább a befektetési számlán lévő megtakarítások hozamai mentesülnek az árfolyamnyereség és a kamatadó megfizetése alól, akkor ez legyen érvényes a bankoknál vezethető megtakarítási számlán legalább 3 évig tartott betétekre is.

A versenysemlegesség biztosításához fontosnak tartják, hogy a Hosszú Távú Befektetési számlán minden értékpapírszámla-képes termék (állampapír, vállalati kötvény, jelzáloglevél,) is elhelyezhető legyen.

Célszerűnek tartja a bankszövetség, ha az állam ösztönzi a hosszabb idejű háztartási megtakarításokat a lakáseladásból származó megtakarítások újra befektetésekor. Úgy gondolják, hogy az a kormányzati javaslat, ami szerint a jelenlegi 10 év helyett már 5 év után az eladó mentesül az adózás alól, megoldja a problémát.

A közlemény szerint az elnökség egyetért azzal a javaslattal, hogy a befektetési jegyek esetében (tőzsdei és tőzsdén kívül forgalmazott jegyeknél egyaránt) csak a nettó nyereség kerüljön adóztatásra, hasonlóan a részvényekhez. Támogatják azt is, hogy egyes vagyonelemeket általában véve a tőzsdén keresztül privatizáljon az állam, hozzáteszik, hogy ez nem jelentheti más privatizációs technika teljes kizárását.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.