Csillogó felirat fekete csiszolt grániton. Mint a síremlék © AP

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyelőre jó híreket adott közre, hiszen összesített adatai szerint „a magyar bankrendszer 2007. évi saját tőkéjének mintegy 1,3 százalékára rúg a válságban érintett nemzetközi szereplőkkel szembeni banki kockázati kitettség aránya, ezen belül a valóban kockázatos állomány mindössze 1,5 ezrelék”.

A PSZÁF közölte azt is, hogy összegzése alapján a magyarországi pénzügyi szolgáltatók stabilan, kiszámíthatóan működnek, esetükben az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság csekély hatást gyakorolt. A felügyelet a továbbiakban is folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci fejlemények esetleges magyarországi hatásait.

A PSZÁF megállapította azt is, hogy a befektetési vállalkozások által kezelt teljes ügyfélvagyonhoz viszonyítva 1 ezreléknyi a hazai alapkezelők által kezelt, pénztári, biztosítói és befektetési alapokban és egyéb ügyfélportfóliókban, illetve a befektetési vállalkozások ügyfelei tulajdonában lévő, a válságban érintett eszközök részaránya.

A magyar biztosítók saját tőkéjének 4 ezrelékére rúg a krízisben érintett nemzetközi cégcsoportokban való befektetői részvénykitettség, jellemzően a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások eszközalapjai révén.

A probléma más természetű. A válság nem azonnal, és nem is látványosan érkezik meg (talán nem is nevezzük majd annak), hanem besomfordál a kertek alatt, s elsősorban a gazdasági növekedésünkre lehet negatív hatással, illetve oly módon kellemetlenkedhet, hogy a piac rendeződéséig nehezebben (és persze drágábban lesz) finanszírozható az államadósság. Ez kihathat a hazai gazdasági és üzleti környezetre, például hátrányosan befolyásolhatja az exportot (amely pillanatnyilag az egyetlen igazán komoly húzóereje a magyar növekedésnek), lefékezheti a konvergenciaprogram teljesítését, ami kihathat az euróövezethez való csatlakozás végső céldátumára stb. Persze e hatásokról semmi biztosat nem tudhatunk, hiszen az Egyesült Államokban, ahol a pénzpiac valóban katasztrófa sújtotta területnek tekinthető, a bankok, biztosítók, jelzálogintézetek még éppen csak nekiláttak a sebeik nyalogatásának, s a kormány is csak most dobta be rendezési tervét.

A short-ügylet

A tőzsdén egy befektető úgy is spekulálhat, hogy kölcsönbe vesz értékpapírokat, amelyeknek rövidtávon esik az árfolyamuk. Ilyenkor short-ügyletet köt, s eladja az értékpapírt abban a reményben, hogy olcsóbban vásárolhatja vissza s adhatja át a tulajdonosának. Ha jól számított, akkor a két ár közötti különbség a zsebében marad. A gyenge lábakon álló bankok, mint a Lehman Brothers, papírjaival intenzív short-kereskedés folyt a válság végkifejlete előtt, sőt, a sajtóban terjedő tőzsdei pletykák szerint az eső árfolyamokra játszók nem voltak restek rémhírek terjesztésével gondoskodni róla, hogy az általuk várt eredmény következzék be, amivel jelentősen hozzájárultak a pénzintézetek pénzügyi ellehetetlenüléséhez. E feltételezéseket támasztja alá, hogy a Securities and Exchange Commission (SEC) a Wall Street piaci felügyelete bejelentette, új korlátok felállítását fontolgatják a short-ügyletek előtt. Londonban a Financial Services Authority (FSA) már pénteken deklarálta a shortolás tilalmát egészen januárig, a piac várható megnyugvásáig. Az intézkedésre azután került sor, hogy a short-kereskedés jelentősen hozzájárult a Britain’s Halifax Bank of Scotland (HBOS) elgyengüléséhez, s a Lloyds karjaiba szédüléséhez.

A pénzügyi válság, ahogy mindenféle más bizonytalanság esetében is megfigyelhető, s a negatív következményektől való félelem egymást hajszolják, mígnem elkövetkezik a katarzis, s a helyreállítás, gyógyulás időszaka. Ez most is így lesz – állítja cikkében a Wall Street Journal Market Watch kolumnistája, David Marsh. Arra emlékeztet, hogy 1948-ban a Deutsche Bankot a szövetségesek gúzsba kötötték, hogy a pénz- és ipari tőke koncentrációja ne tegyen lehetővé olyasfajta kooperációt a politikával, mint amely Hitlert felemelte. Akkoriban senki sem gondolta volna, hogy az intézmény visszanyeri integritását, s az 50-es évek német gazdasági csodájának fontos részese lesz.

Amikor 1987. október 17-én New Yorkban elkönyvelték minden idők legnagyobb egy nap alatt bekövetkezett tőzsdei zuhanását, az akkori pénzügyminiszter, James Baker emiatt éppen a német Bundesbank viselkedését okolta. De az élet viszonylag gyorsan visszatért a rendes kerékvágásba, s ez történ 2001. szeptember 11-e után is. Az azóta szinte folyamatos hegymenetben lévő piac szép napjainak végét éppen a minap tekinthettük meg. Marsh szerint azonban a piac hamarosan visszatér megint a viszonylagos nyugalom állapotába.

Azok a pénzintézetek, amelyek képesek voltak felvásárolni a számukra fontos részvényeket vagy tőkerészeket abban a pillanatban, amikor azok árfolyamuk mélypontján voltak – a Bank of America a Merrill Lynchet (ennek a múlt hét végén egy részvénye 17,05 dollárt ért, szemben a 2007-es 98 dolláros csúccsal) vagy a Barclays a Lehman Brothers egyes részlegeit – a legfőbb nyerteseivé váltak a kavarodásnak. Kiveszik a részüket a helyezkedésből az olyan cégek is, mint a Hewlett-Packard, a Microsoft és a Nike is, amelyek saját papírjaikat vásárolják vissza (rendre 8 milliárd, 40 milliárd és 5 milliárd dolláros akció keretében), mielőtt a tőzsdei árfolyamok újra nőnének. Természetesen a hivatalos indoklás szerint ezúton fejezik ki hitüket cégük erősödése és emelkedő részvényárfolyamai mellett. S igazat is beszélnek, az emelkedésre játszanak. És persze azok a befektetők is komoly hasznot húztak, akik a tőzsdei short-ügyletekkel a sérülékeny bankokat támadták, s normál üzletmenet mellett véges anyagi erőik miatt erre nem lett volna komoly esélyük, illetve nem jöhettek volna létre menekülési okokból egyesülések, hiszen a piacfelügyeletek sohasem járultak volna hozzá olyan összeolvadásokhoz, mint amilyenre a Lloyds és a HBOS adott példát.

David Marsh az üzleti modellt is hibáztatja a mostani bajokért. A megoldás eredete korábbi ugyan, de az 1933-ban kelt Glass-Steagall törvény végleg sínre tette. Ez a jogszabály ugyanis kimondja, hogy el kell választani az amerikai kereskedelmi és befektetési bankokat, méghozzá azért, hogy a befektetési profitot hajszoló bankok bukása esetén a betétesek, az egyszerű emberek pénze ne veszhessen oda néhány rossz döntés vagy a túlzott pénzéhség következtében. A törvényt 1999-ben aztán hatályon kívül helyezték, de a megosztottság nem változott meg jelentősen. Most azonban sokan már azt tennék kötelezővé, hogy a bankok teljes körű szolgáltatásokat nyújtsanak, hiszen a több lábon állás szerintük nagyobb biztonságot jelent. Bizonyos nézőpontból legalább is.

A publicista felidézi a Bundesbank egykori elnöke – akit Baker pénzügyminiszter az 1987-es fekete hétfő okozójának gondolt –, Helmut Schlesinger magyarázatát az angloamerikai és a kontinentális bankok működési alapjai közötti különbségekről. A német bankár egykori egyetemi professzorát, Adolf Webert idézte, aki az 1902-ben kiadott Spekulationsbanken und Depositenbanken (Speklulációs bankok és betéti bankok) című könyvében ezt állította, hogy az angol bankok a spekuláción, a németek pedig a betéteken növekedtek fel. És ez a megállapítás mostanság nagyon is igazolódott. Ettől még nagyon is elképzelhető, mint a párizsi közgazdász professzor, Philippe Dessertine a francia sajtóban kifejtette, hogy például négy-öt év múlva a Barclays a Lehman Brothers egykori részlegeire alapozva útjára indít egy új, befektetésekre specializált bankot.

A Barclays székháza Londonban. A győztes majdnem mindent visz © Wikipedia

A múlt héten Nicholas Brady korábbi amerikai pénzügyminiszter, Eugene Ludwig, korábbi devizaszámvevő és a Fed egykori igazgatósági elnöke, Paul Volcker közzétettek egy cikket a Wall Street Journalban, amelyben javasolják a Resolution Trust Corp. (a megoldás társasága) életre hívását, mert az ország a legrosszabb pénzügyi zűrzavarban van a nagy gazdasági válság óta. Mi sem jellemzi jobban a helyzetet, mint hogy az elmúlt időszakban a New York-i tőzsdén a vesztesek száma háromszorosan meghaladta nyertesekét, s a hosszú távú állampapírok hozama folyamatosan emelkedik, ahogy a befektetők a pénzüket a kötvényekből részvényekbe pumpálják át.

Nem csoda hát, hogy az elképzelés meghallgatásra talált, s Bush elnök szombaton formálisan is ajánlotta, hogy a kincstár 700 milliárd dollár értékben felvásárolja a rossz jelzálogügyletekhez kapcsolódó kintlévőségeket a magáncégektől. A nem egészen 3 oldalas dokumentum hatályba lépése esetén az amerikai államadósság 11300 milliárd dollárra növekszik. „Ez egy nagy csomag, mert ez egy nagy probléma volt” – mondta Bush magyarázatként. Hogy a törvényhozáson gyorsan keresztülmegy-e a javaslat, az nagyban függ attól, hogy a Fehér Ház hajlandó lesz-e elfogadni a demokrata honatyák követelését, akik elérhető segítséget követelnek az egyszerű amerikaiaknak egy gazdaságélénkítő csomag formájában.

Bár egyelőre mindez nem vált a választási küzdelem témájává, a kongresszusban a két oldal között már kialakult a vita. A republikánusok arra figyelmeztetnek, hogy a pótlólagos követelések elfogadásával lelassulhat a segítségnyújtási akció. A demokrata vezetők viszont ragaszkodnak a követeléseikhez, különösen, hogy az állam a jelzáloghitelek új tulajdonosaként segítse meg a sokszázezer bajba jutott adóst, akiket otthonuk elvesztése fenyeget.

A New York Times becslése szerint a 700 milliárd dolláros kiadás egyébként durván annyi, mint amennyit az Egyesült Államok eddig összesen az iraki háborúra költött, és több mint a Pentagon egy évi költségvetése, minden amerikait a csecsemőtől az aggastyánig 2000 dollárral terhel meg. S ez már annak a kiadáshegynek a továbbépítése, aminek alapját az AIG biztosítónak nyújtott 85 milliárd és a két jelzálogmasztodon, a Fannie Mae és a Freddie Mac számára beígért 200 milliárd dollár jelenti.

A nagy eltakarítás az állami döntések előtt máris kezdetét vette. James Peck szövetségi csődbíró ugyanis engedélyezte, hogy a Lehman Brothers eladja befektetési és kereskedelmi üzletágát az angol Barclays banknak. Az ügylet értékét először 1,75 milliárd dollárra tették, végül azonban valójában közelebb lesz az 1,35 milliárdhoz, ami ráadásul 960 millió dollár értékben tartalmazza a Lehman irodatornyát Manhattan szívében. Mivel a Barclays nem volt hajlandó megvenni az egész céget, a Lehman Brothers Holdings Inc. elmúlása mint az amerikai történelem legnagyobb csődje kerül be az annalesekbe.

MZ