„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A neves befektető, Jim Rogers szerint a közép-kelet-európai gazdaságok további mélyrepülés előtt állnak, ami a helyi devizák árfolyamát is nyomás alatt fogja tartani az előttünk álló hónapokban.
Soros György egykori üzlettársa szerint zűrzavaros időket élnek a térség országai, a szakember hozzátette, hogy a neheze még hátravan. A Bloombergnek adott interjúban kifejtette, hogy a nyugati országok alaposan elszámították magukat, mikor eurómilliárdokat fektettek a kelet-közép-európai országokba, bízva a 6-7-8 százalékos GDP-növekedésekben. Ezek a várakozások nem jöttek, nem jöhettek be, a kijózanodás pedig igencsak fájdalmas. Hozzátette, hogy a lengyel zloty és a forint idén a legnagyobb veszteséget felmutató feltörekvő piaci deviza volt.
A térségből érkező makroadatok egyenesen katasztrofálisak, a magyar ipari termelés 1991 óta nem látott visszaesést mutatott decemberben, miközben a lengyel gazdaság növekedése idén 1,7 százalékra süllyedhet. A cseh ipari termelés decemberben 14,6 százalékkal zuhant, míg a munkanélküliség kétéves csúcsra emelkedett. Rogers szerint a kelet-európai országok nehezebben fognak talpra állni, mint Nyugat-Európa, vagy éppen az Egyesült Államok.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.