Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Németország nem tud többet gazdaságélénkítésre fordítani, mert már most is a növekedés serkentésére legtöbbet költő országok között van, és komoly közadósságot halmozott fel - mondta szombaton Londonban közölt nyilatkozatában a német kancellár, aki szerint Kínának sokkal több a mozgástere.
Angela Merkel a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) jövő heti londoni csúcstalálkozója előtt a Financial Timesnak kijelentette: nem elég a világgazdaságot életre kelteni, azt is biztosítani kell, hogy ilyen válság még egyszer ne fordulhasson elő. Merkel szerint a jelenlegi válságot nem az okozta, hogy a kormányok túl keveset költöttek, hanem éppen az, hogy túl sokat, és ebből fenntarthatatlan szerkezetű növekedés alakult ki.
Nemcsak arról van szó, hogy a bankok túl nagy kockázatokat vállaltak, hanem arról is, hogy az egyes országok ezt lehetővé tették számukra, elhanyagolva a szükséges szabályok előírását - mondta a német kormányfő a londoni üzleti napilapnak.
A kancellár szerint a mostani helyzet oka az, hogy "jobban éltünk, mint ahogy azt megengedhettük volna magunknak". Az 1997-es ázsiai válság, és 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek után a kormányok a növekedés élénkítése végett ösztönözték a kockázatvállalást, ezt a hibát azonban nem szabad megismételni, szilárdabb alapokra helyezett növekedést kell teremteni - tette hozzá.
Merkel kiemelte, hogy Németország a hazai össztermék-érték (GDP) 4,7 százalékának megfelelő gazdaságélénkítő intézkedéseket hozott a következő két évre. Kijelentette ugyanakkor, hogy Kína sokkal többet tehetne belső kereslete élénkítésére, mivel hatalmasak a tartalékai, és így új adósságokba sem kellene vernie magát a gazdaság serkentése végett. Németország helyzete teljesen más, "negatív megtakarításai" vannak, mondta a kancellár, utalva a több mint másfélezer milliárd eurós német közadósságra.
Merkel igyekezett hűteni a londoni G20-csúccsal kapcsolatos várakozásokat, mondván: új, globális piaci rendszer felépítéséről van szó, aminek Londonban nem lehet teljesen a végére járni. Természetesen a gazdasági válságot sem fogjuk megoldani ... nyilvánvaló, hogy megint le kell majd ülnünk - mondta a német kancellár a Financial Timesnak.
Soros György magyar-amerikai nagybefektető ugyanakkor a szombati The Timesnak kijelentette: katasztrófával érne fel, ha a G20-országok csütörtöki londoni csúcstalálkozóján nem születnek tényleges döntések. Soros szerint most nem lesz elég általános elvek megfogalmazása, hanem gyakorlati lépéseket kell elhatározni, de ha a találkozó kudarccal végződik, akkor a globális pénzügyi és kereskedelmi rendszer "széthullik".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.