Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sikeresen megvalósultak a 2004-2006. évi első Nemzeti Fejlesztési Terv Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programban (KIOP) az állatihulladék-kezelési projektek. A fejlesztések során 85 dögkutat rekultiváltak, 12 gyűjtő-átrakó állomást, 2 komposztáló rendszert építettek ki, 52 speciális begyűjtő járművet szereztek be, 2 esetben fejlesztették a már meglévő állatihulladék-ártalmatlanító telephelyeket. A beruházások, fejlesztések 2008. december 31-éig befejeződtek.
A pályázat célja az volt, hogy Magyarországon kiépüljön az európai uniós normák szerinti infrastruktúra az állati hulladék kezelésére. A kiírt pályázaton a 41 jelentkezőből 15 projekt nyert 2,7 milliárd forint támogatást.
Matolcsy János, a projekt értékelését végző KPMG Tanácsadó Kft. igazgatója elmondta, hogy javaslatuk szerint az állatihulladék-kezelési projektnek egy második ütemét is el kellene indítani a tapasztalatok mentén, egy hulladékkezelési stratégia alapján. Szükségesnek tartják újra pontosítani a hazai állatállomány nagyságát, illetve a keletkező állati hulladék mennyiségét az igények megállapításához. Ez alapján meg kellene határozni, hogyan lehetne országos szinten megoldani az állatihulladék-kezelés logisztikáját.
Az igazgató szerint további begyűjtőhelyekre lenne szükség Nyugat-Dunántúlon, Észak-Alföldön. Az állati hulladékot feldolgozó helyeket pedig modernizálni kellene. Javasolják továbbá, hogy a kisebb begyűjtőhelyeket ott alakítsák ki, ahol már most is van ilyen jellegű infrastruktúra. Olcsóbb megoldást jelentene az állati hulladék kezelésében, feldolgozásában, ha szelektív hulladékgyűjtést végeznének.
A KPMG Tanácsadó Kft. jogszabályi változtatásokat is javasol, például az önkormányzatok felelősségét egyértelműen kellene meghatározni az állati hulladék kezelésében. A jelenleginél lényegesen egyszerűbb, úgynevezett minimum követelményeket kellene meghatározni a gyűjtő-átrakó helyek kialakításához.
Grónay Andrea, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség illetékes főosztályvezető-helyette elmondta, hogy az állati hulladék kezelésének támogatása a 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Tervben folytatódhat. Bár a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) 2009-2010. évi akciótervében ez nem szerepel, a mostani értékelés a későbbi folytatás előkészítése lehet. A KEOP-ban az egészséges, tiszta települések prioritásában tervezni lehetne az önkormányzati felelősségi körbe tartozó állatihulladék-kezelés további támogatását – vélte az NFÜ képviselője.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?