Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A termékhamisítás és szabadalomsértés gyanújával indított vámügyi eljárások száma jelentős, és hat éve folyamatosan nő, ezt mutatják az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb statisztikák – mondta Kovács László adópolitikai és vámuniós EU-biztos csütörtökön Brüsszelben.
A tavalyról szóló, most ismertetett jelentés szerint a vámhatóságok 2007-ben 43 000 esetben, tavaly már több mint 49 000 esetben foglaltak le árut azok feltételezhetően hamis volta miatt.
Ez a vámhatóságok hatékonyabb munkáját, valamint az iparral egyre erősödő együttműködésüket jelzi, és ennek köszönhetően a hatóságok könnyebben azonosítják a gyanús szállítmányokat, hatékonyabban felismerik a hamisított termékeket, az Európai Bizottság szerint.
Tavaly a lefoglalt áruk száma kétszeresére, azaz 178 millióra nőtt, ebből mintegy 20 millió lehet különösen veszélyes az európai fogyasztók egészségére és biztonságára, ilyenek például a hamisított gyógyszerek vagy elektromos berendezések.
"A termékhamisítás és a hamis termékekkel való kereskedelem elleni küzdelem továbbra is az EU vámhatóságainak egyik kiemelten fontos célja" – írta Kovács László a jelentés kommentárjában. Rámutatott, hogy e tekintetben különösen jelentős a tagállamok által idén elfogadott, a 2009-2012 közötti időszakra vonatkozó vámügyi akcióterve, mivel az adóhatóságok által azonosított fő kihívásokra – nevezetesen a hamisított termékek lehetséges veszélyeire, a szervezett bűnözéssel való összefüggésre, a hamisítás világméretűvé válására és a hamisítványok internetes kereskedelmére – ad választ.
Különösen drámainak tartja Brüsszel a lefoglalások növekedését a DVD-k (2600 százalék) és a gyógyszerek (118) esetében. Ezen kívül a lefoglalások száma tavaly a legjobban a játékok (136 százalék), az elektromos berendezések (58), a kozmetikai és szépségápolási termékek (42) körében nőtt. A teljes lefoglalt termékmennyiség jelentős részét a CD-k és DVD-k tették ki (79 millió, a lefoglalt termékek 44 százaléka), ezt követi a cigaretta (23 százalék), illetve a ruházati termékek és kiegészítők (10 százalék).
A statisztika szerint a hamisított termékek fő származási helye továbbra is Kína, a lefoglalt termékek 54 százaléka onnan származik, de ez az arány lényegesen alacsonyabb a 2004-es 80 százaléknál. Kovács László szerint ez annak köszönhető, hogy 2005-ben az Európai Bizottság kezdeményezésére kétoldalú vám-együttműködési megállapodást írtak alá Kínával, és évente ülésező vegyesbizottságot hoztak létre.
Bizonyos termékek esetében ugyanakkor más ország a fő származási hely, így például élelmiszerekből Indonézia, a cigarettából az Egyesült Arab Emírségek, gyógyszerekből India.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.