Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új kormány terveit illető bizonytalanság jelent ugyan némi kockázatot, ennek hatása azonban átmeneti lesz – vélik a Barclays Capital elemzői. A szakemberek szerint a választásokat várhatóan megnyerő Fidesz folytatja a szigorú költségvetési politikát, ami erősíteni fogja a forintot.
Magyarország várhatóan 2010 első negyedévében kerül ki (technikailag) a recesszióból – áll a Barclays feltörekvő piacokról szóló negyedéves összefoglalójának Magyarország fejezetében. Ez a világ nagy részéhez képest komoly lemaradást, a korábbi várakozásokhoz (amelyek pozitív negyedéves növekedést csak a második negyedévtől vártak) viszonyítva azonban javulást jelent.
A GDP a külső kereslet, mindenekelőtt a német ipar visszaerősödésének köszönhetően nőhet 2010-ben. A belső keresletnek a növekedéshez való hozzájárulása a Barclays elemzői szerint az idén is negatív lesz (mínusz 1,4 százalékpont a 2009-es mínusz 10,9 százalékpont után), a nettó export 1,8 százalékpontos „pozitívuma” azonban mutatót 0,4 százalékos pluszba húzhatja.
Részletek az Ecoline.hu-n
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.