Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentős veszteségekkel számolhat a német agrárexport a dioxinbotrány nyomán, miután több ország, így olyan nagyfogyasztók, mint Kína, Oroszország, illetve Dél-Korea is, tilalmat vezetett be bizonyos német hústermékek importjára.
A német élelmiszeripari szövetség szerint mennyiségileg egyelőre nem jelentős az a tétel, amelyre a tilalom vonatkozik, de a dominóelv alapján több ország csatlakozása már komoly károkat okozhat a mezőgazdasági exportnak. Az átfogó uniós eredetjelzésről egyelőre még viták folynak Brüsszelben, de a többszörös feldolgozási fázisok alapvető problémát jelentenek az áruk címkézésénél. Az átcímkézések nagy ráfordítással és költséggel járnának - vélekedik a szövetség vezetője, Matthias Horst.
A vizsgálatok időközben kiderítették, hogy 180, már húsüzemekben feldolgozott sertés húsa biztosan dioxinszennyezett volt. Az állatokat még decemberben szállították Alsó-Szászországból Szász-Anhalt tartományba, további feldolgozásra. A hatóságok azt gyanítják, hogy a fertőzött húst, illetve az abból készült termékeket mostanra már elfogyasztották.
Két napja első ízben mutattak ki dioxint sertéshúsban, a minta olyan állatból származik, amelynek gazdája a botrány nyomán kétes hírnévre szert tett schleswig-holsteini üzemből szerezte be az állatai hízlalásához szükséges tápot. Korábban csak tojásban, illetve tojótyúkok húsában észleltek a januári ellenőrzések során a megengedett értéket sokszorosan meghaladó dioxin-tartalmat.
Kiderült, valamennyi érintett gazdaság a Harles & Jentzsch takarmánykeverő cégtől kapta az állatok hízlalására használt tápot. A cég összesen 12 német tartomány gazdáit látta el tápkeverékkel, amelynek 3-4 százaléknyi zsiradékába biodízel gyártásához használt, szennyezett zsír is került. Erről a cég vezetőinek már tavaly márciusban tudomásuk volt, ám a tápkeverés és a kiszállítás zavartalanul folyt tovább. Emiatt százmillió eurós nagyságrendű kártérítési per fenyegeti a vállalatot az érintett gazdák részéről.
A múlt héten lezárt állattenyésztő gazdaságok többségét feloldották a zárlat alól, így ezek ismét értékesíthetnek állatokat, illetve tojást és tejet. Az eredetileg 4700 farm közül már csak pár százra vonatkozik a hatósági zárlat. A botrány nyomán a szövetségi és a tartományi kormányok országos figyelemfelhívó platformot akarnak létrehozni az élelmiszeripar számára. Mivel az élelmiszerek ellenőrzése Németországban a tartományok hatáskörébe tartozik, ezek eddig többnyire csak saját illetékességi körükben adtak ki tájékoztatást gyanús termékekről. A tervezett internetes platform, amelynek kialakításán már "gőzerővel dolgoznak", tartalmazni fogja az összes országos hatáskörű szerv, illetve hatóság figyelemfelkeltő felhívásait.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.