Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Kína robbanásszerűen növekvő kereslete ment meg számos külföldi céget a válság okozta komoly visszaeséstől. Stephen Jacoby, a Volvo cégvezetője is meglehetősen ambíciózus terevt jelentett be múlt heti, pekingi látogatása során. A autógyártó cég új gyárat épít Kínában, ahol a tervek szerint 2015-ben már 200 ezer gépkocsit kívánnak eladni. Ez már csak azért is meglehetősen nagyívű elképzelés, hiszen tavaly a cég világszerte csak 374 ezer négykerekűt értékesített.
A Volvo terve logikus lépés a korábban a Ford, most pedig a kínaiak birtokában lévő, szervezeti önállóságát azonban megőrző vállalat részéről, ugyanakkor része az egész iparág versenyfutásának, amelynek célja részesedést szerezni a robbanásszerűen bővülő kínai piacban. Ma már a General Motors is több autót ad el Kínában, mint az Egyesült Államokban, a német Mercedes pedig új motorgyárat készül építeni a világ legnépesebb országában. Mindez azonban azokat az aggodalmakat is táplálja, hogy az autógyártó cégek talán túl sokat fektetnek be Kínában és ezzel olyan autóbuborékot táplálhatnak, amelynek esetleges kipukkadása őket is gyorsan tönkreteheti.
A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég által januárban megkérdezett autóipari vezetők fele annak a véleményének adott hangot, hogy öt éven belül Kínában túl sok autógyár lesz. A Bain and Co tanácsadó társaság pedig úgy becsüli, 2015-re Kína képessé válhat évi 40 millió gépkocsi előállítására, ami 35 százalékkal több lenne, mint amennyit saját piacán értékesíthet.
Ám az ilyen jóslatok nem riasztják el az autógyártókat. Hiszen a növekvő kínai kereslet ugyanakkor fontos szerepet játszott a Daimler, a BMW és a Volkswagen esetében 2009-ben, részben ellensúlyozta az európai és az Egyesült Államok-beli forgalmuk visszaesését. Ma a kínai piac hozzájárul ahhoz, hogy a német cégek rekordprofitra tegyenek szert és vezető tényezője a német gazdaság talpraállásának.
Kína növekvő súlyát mutatja, hogy ma már a BMW, a Mercedes és a Volkswagen Audi egysége is a kínai igényekhez igazítja egyes modelljeit, megnyújtva középméretű autóit.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.