Adósmentés: legyen árszabályozás és kamatplafon!

A noba.hu alapítója, az MKB Bank egykori ügyvezető igazgatója szerint a devizahiteles a bankkal nagyon sok szempontból egy hajóban ül (ahol persze veszekedhetnek egymással), ha ebbe egy harmadik fél beleavatkozik, akkor jobb lenne oly módon tenni, hogy ne a hajó süllyedjen el, hanem a felek között alakuljon ki egy fenntartható kompromisszum.

Szabó tanulmányának adósmentésre vonatkozó részét a következőkben változatlan formában közöljük.

Nincs uniform megoldás

A probléma szociális és pénzügyi szempontból egyaránt létezik, ezért a politikusoknak foglakozni kell vele. De a kezelésére születő megoldásoknak sok egyéb mellett egy feltételnek mindenképpen meg kell felelniük. A javasolt megoldás ne okozzon kárt a nemzetgazdaságnak, vagy legalább biztosan tudjuk, hogy a most okozott kár egy jövőbeni sokkal nagyobb kártól óv meg.

Szabó Károly

Marton Szilvia

A  végtörlesztési törvény ennek a legelemibb szinten sem felel meg. A jelenlegi jogrendszer és intézményrendszer keretein belül azonban számtalan megoldás létezik, amely a problémát ezzel a feltétellel kezelni tudja. Ezek között a megoldások között vannak népszerűbbek és kevésbé népszerűek. A politikusoknak sokkal inkább ezeket a döntéseket kellene meghozniuk (ehhez értenek ugyanis), vagyis választani a szakmailag elfogadható megoldások közül.

A cél az lenne, hogy a meglehetősen felelőtlenül felvállalt kockázati pozícióból a devizahitelesek minél előbb ki tudjanak lépni. A devizahitellel rendelkezők csoportja azonban meglehetősen heterogén, ezért uniform megoldás nem tűnik alkalmasnak a probléma kezelésére. Célszerű, ha az érintettek saját maguk dönthetik el, mikor és hogyan zárják pozícióikat, lehetőség szerint szoros kooperációban bankjaikkal.

Természetesen nem könnyű döntést hozni abban a kérdésben, hogy hogyan és hogy főleg mikor érdemes ebből az összetett pénzügyi pozícióból kiszállni. A törvényhozás egy erősen romló árfolyamtendencia mellett hozott egy döntést, hogy ebből épp most érdemes kiszállni. Pénzügyi szempontból a döntés erősen vitatható (bármennyire tisztességes és jóindulatú szándékból született). A tőzsde legalacsonyabb pontján kiszállni a befektetéseinkből egyszerűen erős felindultságból elkövetett meggondolatlan cselekedet.

Árszabályozás?

1. Első lépésben a lakáscélú devizahitelek maximális kamatát "árszabályozás keretében" 2-3 százalékos THM-re lehetne csökkenteni. Ennek hatásaként a törlesztőrészletek a jelenlegihez képest 20-25 százalékkal csökkenhetnének. A bankok ettől kezdve erősen érdekeltek lennének a devizahitelek forinthitellel való kiváltásában, tekintettel arra, hogy e lépéssel e hitelek már csak nagyon alacsony nyereséget termelnének számukra.

Ez ugyan nem minden, de egy kis levegőhöz juttatná a devizahiteleseket. A lépés mellékhatásaként valószínűleg csökkenhetne a hitelbeborulások mértéke, sőt néhányan valószínűleg képesek lennének újra fizetni a törlesztéseket. A lépés a végtörlesztéshez képest csak mérsékelt negatív hatással lenne a GDP-re, mert a bankok vélhetően igyekeznének gyorsan megszabadulni a devizalakáshitel-portfóliójuktól.

2. A devizahitelek forinthitelekre való konvertálásának konkrét menetét teljességgel a felekre kellene bízni. Ehhez az államnak csak annyi segítséget kellene nyújtani, hogy az előtörlesztési és konvertálási díjakat, költségeket - ismét támadhatatlan árszabályozási lépés - egy fair költségszinten kellene maximalizálnia. További segítség lenne, hogy magához a konvertáláshoz nem lenne szabad előírni az ingatlanok újraértékelését, valamint a közjegyzői díjakat is korlátozni kellene ezekben az esetekben. (Ezeknek a díjaknak az elengedése benne van a teljes hiteldíjmutató (THM) mértékének korlátozásáról, valamint a hitelek átlátható árazásáról szóló törvény szövegében, az ingatlan újraértékelésének tiltása kivételével – szerk.)

Devizahitel-átváltás: a sötétből a fénybe

Stiller Ákos

Törlesztőrészlet-maximalizálás?

3. A forinthitelek magasabb kamata egy az egyhez-konverzió esetében a törlesztőrészleteket ismét irracionális szintre növelhetné. Ennek elkerüléséhez több eszköz lenne kombinálható. Egyrészt elő lehetne írni, hogy egy meghatározott - mainál alacsonyabb - árfolyam alatt a bank köteles az adós kérésére a hitelt konvertálni, és egy ennél is alacsonyabb szinten erre a banknak is jogot kell adni. A maximálisan érvényesíthető forint kamatszintet (THM) meg lehetne határozni azzal, hogy a konverzió miatti törlesztőrészlet-emelkedés (természetesen azonos futamidőre és a konverzió időpontjában kalkulált) mértéke maximalizálható lenne a  kezdeményezőtől függően 10-20 százalékos mértékben.

4. Végül ahhoz, hogy a jövőben hasonló esetek ne forduljanak elő, minimálisan törvényileg el kellene törölni a bankok egyoldalú szerződésmódosításának lehetőségét. (Ez természetesen csak a bázis kamatlábra számított kamatkülönbözetre, és nem a báziskamatra vonatkozna, amelyet a piac határoz meg – ezt is tartalmazza a már említett a teljes hiteldíjmutató mértékének korlátozásáról, valamint a hitelek átlátható árazásáról szóló törvény – szerk.)

Vélhetően egy ilyen lépéssorozat a befektetői piacokat is megnyugtatná kissé, de ez csak a hab lenne a tortán. Ha valamennyi fél kooperálna a pozíciók felszámolásában, a veszteség makroszinten minden bizonnyal jelentősen csökkenthető lenne, kiváltképpen, ha azzal számolunk, hogy a jelenlegi végtörlesztési konstrukció 20 százalékos várható arányához képest inkább a devizahitelesek 80 százalékát elérő megoldásra lenne szükség – írja a tanulmány szerzője.