szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jó irányba tett lépésnek nevezte az InfoRádió Aréna című műsorában a kormány és a bankszövetség megállapodását az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Jelasity Radovan ugyanakkor azt mondta, a bankok továbbra is azon vannak, hogy csökkentsék a veszteségeiket. Beszélt arról is, hogy gazdasági növekedésnek a következő egy-két évben híre sem lesz, de a legnehezebb a következő hónapokban a kis- és középvállalkozásoknak lesz.

Több szempontból előnyös a kormány és a bankszövetség csütörtöki megállapodása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Jelasity Radovan, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. A jó hír az, hogy a bankadóból visszakaphatják a pénzintézetek a veszteségeik harmadát, és az is, hogy a bankadó 2013-tól csak a jövő évinek a fele lesz, 2014-ben pedig eléri az EU-s átlagot - mondta a bankvezér.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a bankok továbbra is törekszenek a veszteségeik minimalizálására. A bankrendszer november végéig összesen 300 millió eurót veszített a végtörlesztésen, de a végére ez az összeg akár 700-800 millióra is nőhet.

Jelasity Radovan
Horváth Szabolcs

Jelasity Radovan szerint a devizahitelezés Magyarország számára előnyökkel is járt. Ennek "köszönhetően" jelentősebb volt a gazdasági növekedés, sokkal nagyobb a költekezés. Ennek alapján nemcsak a gazdasági növekedés, az árfolyam és a devizatartalékok is valószínűleg magasabbak, mint amennyi normális körülmények között lett volna - fogalmazott. Az Erste Bank elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, hogy Magyarországon az emberek az elmúlt 20 évben nem nagyon törődtek az inflációval, ami hozzájárult a devizaprobléma súlyosabbá válásához.

Gazdasági növekedésnek a következő minimum egy-két évben híre sem lesz, de a legnehezebb a következő hónapokban a kis- és középvállalkozásoknak lesz - vélekedett Jelasity Radovan. "Én lennék a világ legboldogabb embere, ha azon gondolkodhatnék, hogyan fog majd az Erste Bank nőni, 43 új fiókot nyitni - de ez irreális a mai körülmények között" - mondta a bankvezér, aki szerint most nem lehet "kinőni" a problémából.

Emlékeztetett arra, hogy először a kormány is másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolt, ezt csökkentették le most 0,5-re, de szerinte a végén jó, ha lesz egyáltalán valamilyen bővülés. Minél előbb elkezdünk beszélni arról, hogyan fogjuk stagnálás mellett, mégis továbbvinni az ország gazdaság- és pénzügyeit, annál gyorsabb és egyszerűbb lesz majd hozzáigazítani az új államháztartási és gazdaságpolitikát - tette hozzá.

Ami az új hitelezést illeti, mindenki sokkal restriktívebb - magyarázta Jelasity. A nagyvállalatoknak még úgy-ahogy megy, hiszen ezek könnyen tudnak külföldön is hitelt felvenni - tette hozzá. A legnehezebb az elkövetkező pár hónapban mindenképpen a kis- és középvállalkozásoknak lesz, ugyanis az ő hiteligényük nő majd meg, hitel azonban valószínűleg nem lesz több - hangsúlyozta Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!