Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Varga Milály azt kéri a Fidesz-frakciótól, fontolja meg a MNB-ről szóló törvény végszavazásának elhalasztását.
Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő kinevezett tárca nélküli miniszter azt kéri Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőtől, hogy a képviselőcsoport fontolja meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Mindezt az elmúlt napok jegybanktörvényt érintő felvetései, valamint a IMF/EU-tárgyalások előkészítésével indokolta.
Hétfőn szavaz ugyanis a parlament az IMF-tárgyalások feltételéül szabott jegybanktörvény módosításáról. Azonban sem az eredeti, sem Matolcsy György pénteki módosítása nem teljesíti azokat a feltételeket, amelyet a nemzetközi szervezetek kértek.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott véleményében azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja meg az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Az EKB továbbra is aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök. Hasonló nyilatkozatot fogalmazott meg az IMF is.
Egy nappal később, pénteken Matolcsy György ugyan a zárószavazás előtt módosítaná a törvényt, de a javaslat szerint a törvényből csak az a paragrafus kerülne ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Ugyancsak kikerülhet a törvényből az a bekezdés, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.
A piaci szereplők eddig arra számítottak, hogy június elején elindulhatnak a tárgyalások, ám ha a hétfői zárószavazáson változatlan formában szavazzák meg a jegybanktörvény, akkor megint csúszhatnak a tárgyalások. Mindez rövid távon a forint árfolyamának jelentős gyengülését és az ország finanszírozásának megdrágítását jelenti.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.