Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Magyarország bruttó hazai terméke a második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság egymást követő két negyedévben is csökkent (az előző negyedévhez képest), ez pedig már technikai recessziónak számít. A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) nem lepődtek meg az adat miatt, a tárca szerint az megfelel Európa gazdasági növekedésének.
A nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett, míg az építőiparé jelentősen visszaesett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.
Már hivatalosan is recesszió
Definíciószerűen a recesszió akkor kezdődik, amikor a gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken az előző negyedévhez képest.
Magyarországon a második negyedév már az ötödik, amikor nem volt gazdasági növekedés, mert az első negyedévi 1,2 százalékos visszaesést megelőzően a múlt év második felében, azaz a harmadik és a negyedik negyedévben is stagnált a gazdaság teljesítménye, 2011 második negyedévében pedig 0,2 százalékkal esett negyedéves összehasonlításban. Magyarország legutóbb 2009 végén lábalt ki egy teljes éven át tartó recesszióból.
Éves összevetésben az első negyedévi 0,7 százalékos csökkenést megelőzően három negyedéven keresztül egyformán 1,4 százalékos növekedést mutatott ki a KSH, míg a múlt év első negyedében 2,6 százalékos volt a bővülés.
Az elemzők a második negyedévi GDP-adat közzétetele előtt szintén a gazdaság csökkenésére számítottak. Előrejelzésüket azzal indokolták, hogy sem az ipari termelés, sem a beruházások, sem a fogyasztás legutóbbi mutatóiból nem lehetett növekedésre következtetni, és az export – egyébként a korábbiaknál szerényebb – növekedése sem lehetett képes a pozitív tartományba lendíteni a gazdasági növekedés mérőszámát.
Nem lepődött meg az NGM
A magyar GDP-adat Európa gazdasági növekedésének megfelelő – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A közlemény szerint az adatok nem számítanak meglepőnek, hiszen a kormány is az előző évinél jelentősen rosszabb tendenciákkal számolt az idei évben. A tárca hozzátette, a romlás oka elsősorban a korábban rendkívül erős ipari szektor átmeneti lendületvesztése, amely a külgazdasági lassulás következtében jelentkezik.
További negatív tényező lehet az NGM szerint a mezőgazdaság előző évhez viszonyított gyengébb teljesítménye. E mögött a tavalyi, többéves viszonylatban is kiemelkedő növekedés mellett a szektor számára kedvezőtlen időjárási körülmények is szerepet játszottak.
Optimisták Matolcsy tárcájánál
"A jövő évtől azonban folyamatos javulásra lehet számítani: több nagy ipari beruházás is megkezdi működését, illetve eléri kibocsátásának tervezett szintjét, amely mind a termelésben, mind az exportban jelentkezni fog" – fogalmazott a minisztréium.
A tárca szerint fontos továbbá megjegyezni, hogy hazánkban az egyik legnagyobb mértékben csökkent az államadósság az utóbbi két évet figyelembe véve, amelyet "az egyre kiegyensúlyozottabb és így európai szemmel nézve is stabil költségvetési politika alapoz meg a jövőre tekintettel is".
Az NGM hozzátette, hogy a foglalkoztatás területén is rendkívül fontos jogszabályi változások történtek, amellyel érzékelhetően rugalmasabbá vált a munkaerőpiacunk. Ennek hatásai már látszódnak a frissen publikált magyarországi adatokon, amely szerint hazánkban a foglalkoztatottak száma április és június közötti háromhavi átlag alapján 3 millió 876 ezer fő volt, mely az utóbbi évek legmagasabb értékét jelenti.
"Fontos változások történtek továbbá az oktatás és az innovációs politika területén is, amely változások megalapozzák, hogy Magyarország a jövőben felfutó európai konjunktúra egyik nyertese legyen, kiegészülve a keleti országok irányába történő nyitással" - olvasható az NGM közleményében.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.