Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be a 2012-es költségvetéshez, mely szerint a szén-dioxid kibocsátási egységek eladásából idén befolyó összegek felét energiahatékonyságra kell költeni.
A módosítás azt a körülbelül 18 milliárd forint értékű, az Európai Unió (EU) szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerben létrejött magyar kvótavagyont érinti, amely a 2008-12-es Nemzeti Kiosztási Tervben értékesítésre félretett mennyiségből, illetve a kibocsátás-kereskedelemi rendszerbe belépő új üzemek számára félretett, de fel nem használt mennyiségből keletkezett - írja az EnergiaInfó. A módosító indítvány értelmében az összeg fele a költségvetésbe kerül, a fennmaradó összegből levonnak még félmilliárd forintot a a fejlődő országoknak még 2009-ben ígért klímavédelmi fejlesztési segélyekre.
A mintegy 10 milliárdos összeget a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) keresztül kell felhasználni, a rendszerben már most is több mint 10 milliárd forintnyi befogadott projekt van, amit viszont forráshiány miatt eddig nem tudtak támogatni. Ezen projejektek egy jelentős része így minden bizonnyal kifizethető lesz.
Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI) igazgatója szerint ez nagyon jó hír, mivel ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy a forrásokat "csatasorba állítsuk a munkahelyteremtésért és a gazdasági növekedésért, és az éghajlatváltozás ellen vívott harcban". A MEHI igazgatója kifejtette, hogy reméli, hogy a 2013-tól rendszeresen érkező évi 15 milliárd forintos kvótabevételt is energihatékonyságra fordítja a kormány, ugyanakkor a jelenlegi ZBR-nél sokkal hatékonyabb rendszerre lenne szükség.
A hvg.hu csütörtökön arról cikkezett, hogy legalább 4-4,5 milliárd forint többletbevételre tehetne szert még idén a magyar állam, ha eladná az európai uniós szén-dioxid-kvótái egy részét. Az ügyért felelős fejlesztési minisztériumban ugyanakkor az apparátus szétzilálása óta elakadt a történet. A bénázásunk nem új keletű, ha a szénkvótáink eladásáról van szó. Így veszítettünk százmilliárdokat az elmúlt négy évben.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?