Kormányfői óhaj: magyarabb bankrendszer

Nem elég minden közhivatal elfoglalása, a kulturális életben végrehajtott hatalomátvétel, a magánnyugdíj-megtakarítások államosítása, a Mol-részvények felvásárlása és az állami mobiltársaság létrehozása az adófizetők százmilliárdjaiból, a baráti kereskedelmi cég kedvezményezése, valamint az állami földek Fidesz-hű kezekbe adása, most a kereskedelmi bankokra fáj Orbán Viktor foga. Így füstölgött Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke múlt szerdai közleményében annak kapcsán, hogy Orbán előző nap, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén kijelentette: szeretné, ha a Magyarországon tevékenykedő bankok fele magyar kézbe kerülne. Márpedig eddig, ha valamit nagyon akart, azt az esetek többségében – helyenként nem demokratikus eszközökkel – el is érte.

Mostani kívánságának apró szépséghibája, hogy a miniszterelnök nem nevezte meg, milyen mutató alapján akar felerészben magyar bankokat látni. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a tulajdoni hányadra gondolt. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint ez év március végén a Magyarországon működő hitelintézetek jegyzett tőkéjét kitevő részvények 78,2 százalékát birtokolták külföldiek, 21,8 százalékát pedig magyarok (lásd grafikonunkat). Ez az arány 260 milliárd forinttal az állam javára fordítható. Ennek az összegnek az előteremtése még az államkassza mostani sanyarú helyzetében sem tűnik megoldhatatlannak – két éve is sikerült a Mol-részvényekre 500 milliárdot kihasítani az IMF és az EU hiteleiből felpumpált devizatartalékból. 

 Más kérdés, hogy a bankok jegyzett tőkéjét általában többszörösen meghaladja a saját tőkéjük. Ez utóbbi fejezi ki egy vállalkozás értékét, így adásvétel során általában a részvények ára is ehhez igazodik. A közhiedelemmel ellentétben nem többségi magyar, hanem kétharmad részben külföldi befektetők kezében lévő – még ha azok közt egyesek rendületlenül Csányi Sándor elnök-vezérigazgató érdekeltségeit is sejtik – OTP Bank-csoport tavaly év végi 1418 milliárd forintos saját tőkéje például ötvenszerese a jegyzett tőkéjének. De a középbanknak számító FHB-nál is több mint hétszeres e szorzó.

A jegyzett és a saját tőke közötti összefüggéssel nyilván a kormány is tisztában van. Hiszen az MFB Magyar Fejlesztési Bankon keresztül állítólag 4 milliárd forintot ajánl a 2,6 milliárdos alaptőkéjű, tavaly év végén 14,6 milliárdos saját tőkéjű Takarékbank 38,5 százalékáért a német DZ Banknak. Ám e tranzakció nyélbe ütésével csak hajszállal kerülne közelebb nagyszabású céljához Orbán. Hiszen a Takarékbank apró tényező a hazai piacon, mérlegfőösszege alig egy százaléka az egész bankszektorénak, hálózatának szélesítése pedig a vételárat nagyságrenddel meghaladó összeget emésztene fel. Márpedig mérlegfőösszeg tekintetében a magyar tulajdonú bankok még jobban le vannak maradva, mint a tőkén alapuló összevetésben.

Nagyobb lépés lehetne az MKB Bank megkaparintása, amelyet tulajdonosa, a német BayernLB értékesítene. Erre 2015-ig kapott haladékot az EU-tól, elfogadva, hogy jelenleg csak nyomott áron, nagy vesztességgel tudna túladni az utóbbi két évet száz-száz milliárd forint feletti veszteséggel zárt magyar pénzintézeten. Az MKB 20 milliárd forintos jegyzett tőkéjét csak négyszer haladja meg saját tőkéje, ám ez esetben az teheti vaskossá az árat, hogy a bajorok a magyarországi leánybankjuknak nyújtott hiteleket is visszakérnék. Ezek összege nem ismert, mindenesetre valószínűsíthető, hogy az anyabanki hitelek tették ki az MKB 2011 végén közel 2600 milliárd forintra rúgó rövid és hosszú lejáratú kötelezettségeinek többségét.

 Mivel a meglévő magyarországi nagybankok némelyikének állami felvásárlása nehezen járható út, kormányzati berkekben más variációkon is törik a fejüket. Például azon, hogy a Magyar Posta is belépjen a hazai bankpiacra. Pontosabban visszatérjen oda, miután a Princz Gábor áldatlan tevékenységével lejáratott Postabank és Takarékpénztárt az Erste Bank 2003 őszén felvásárolta. A posta versenyhelyzetbe hozása azonban szintén sokba kerülhetne az adófizetőknek.

De az is jelentős kiadásokba verhetné az államkasszát, ha a már most is magyar tulajdonú pénzintézeteket próbálná megerősíteni, köztük a kormánnyal jó viszonyt ápoló üzletemberek által alapítottakat. A 105 milliárd forintos vagyonával a Napi Gazdaság által Magyarország negyedik leggazdagabbjának mondott Demján Sándor Gránit Bankja például még a kisebb pénzintézetek között sem tarol. Még nála is kisebb a súlya egyelőre a tavaly ősz óta az Államadósság-kezelő Központ Zrt.-t vezérigazgatóként irányító Töröcskei István által gründolt Széchenyi Banknak.

A többi magyar dominanciájú bank a kivonuló nyugat-európai pénzintézetek helyébe lépett – így lett a WestLB-ből Gránit Bank, a HBW-ből MagNet –, vagy takarékszövetkezetekből nőtt ki, mint a Dél-dunántúli Regionális Bank, a Kinizsi Bank, a Mohácsi Takarék Bank és a Pannon Takarék Bank. Bár a kormány mindent elkövet, hogy elvegye a bankok külföldi nagytulajdonosainak kedvét az ittléttől, egyelőre hiába próbálja kiutálni őket. Dacára a bankadónak, a magánnyugdíjpénztárak államosításának, a devizahitelek végtörlesztésének, a PSZÁF adatai szerint nemhogy csökkent, hanem még nőtt is a banktulajdonosok között a külföldiek aránya. Egy bank távozása ugyanis hatalmas költséggel és presztízsveszteséggel jár, ezért az szakértők szerint csak végső megoldás lehet. Ráadásul nincs garancia arra, hogy a gazdátlanul maradó betétek és hitelek nem egy, Magyarországon továbbra is kitartó másik külföldi tulajdonú bankhoz kerülnek.

A takarékszövetkezetek ugyan jelentős lakossági forrás felett diszponálnak, ennek azonban csak kis részét fordíthatják piacszerzésre – mindenekelőtt hitelezésre –, miután a terjeszkedéshez nem elégséges a tőkeerejük. Emiatt nem kizárt, hogy Orbán a takarékszövetkezeti kör megerősítésére utalhatott. Már csak azért is, mert már 2010 őszén azt tartotta kívánatosnak, hogy a száz százalékban magyar tulajdonú takarékszövetkezetek piaci részesedése 2020-ig öt-hat százalékról a két-háromszorosára nőjön. Az ezt megalapozó állami apanázs azonban a legutóbbi időkig nem érkezett meg.

CSABAI KÁROLY