Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A román kormány a hazai bruttó össztermék (GDP) 2,7 százalékos átlagos növekedésével számol a 2014-2016 közötti időszakban - derül ki a román kormány konvergenciaprogramjából.
A bukaresti kormány ezen a héten fogadta el a román gazdaságról szóló középtávú előrejelzést. A GDP-bővülést a belföldi fogyasztás évente átlagos 3,1 százalékos növekedésére alapozzák. A gazdaság különböző ágazatai közül az építőipar, a szolgáltatások és az ipari termelés járul hozzá majd legnagyobb mértékben a remélt növekedéshez. A várakozások szerint a kivitel és a behozatal is évente átlagosan 4,9 százalékkal, illetve 5,5 százalékkal nő a vizsgált időszakban.
Románia csökkentette a korábbi konvergenciaprogramban megjelölt gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Idén a kormány 1,6 százalékos növekedésre számít a korábban tervezett 3,1 százalék helyett, 2014-ben 2,2 százalékos bővülésre a korábban tervezett 3,6 százalék helyett, 2015-ben pedig 2,8 százalékos GDP-növekedést remélnek.
Románia GDP-je tavaly 0,7 százalékkal nőtt, ez mélyen várakozáson aluli érték volt, hiszen eredetileg 1,9-2,3 százalékos növekedésre számítottak. 2011-ben viszont a román GDP várakozáson felül, 2,5 százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető.
A legújabb konvergenciaprogram szerint az éves inflációs ráta 2016-ig 2,3 százalékra mérséklődik a jelenlegi 5 százalékról, az éves átlagos infláció ráta pedig 2,5 százalék lesz 2014 és 2016 között.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.