Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
„A befektetési alapok nagyon jók a befektetési alapok menedzserei számára” – mondta André Kosztolany. A híres magyar tőzsdei szakember leplezetlenül a konstrukciók magas költségszintjére utalhatott. A világ azóta nagyot változott, de – ahogy a PSZÁF háttéranyagából kiderül – helyenként még mindig jókorák a levonások. A válság óta mindenki retteg, így tulajdonképpen eladhatatlan minden olyan konstrukció, amelyhez nem kapcsolnak valamilyen garanciát. A tőke- és a hozamvédelem a hívószó. Arra azonban viszonylag kevesen gondolnak, hogy mindez végül mennyibe is kerül a befektetőnek – olvasható Az én pénzem pénzügyi blogon.
A befektetési alapoknál a legjobb mutatószám az úgynevezett teljes költség (Total Expense Ratio – TER) mutató. Ennek alapján átlagosan a legdrágábbak az ingatlanalapok. Azonban ha a költséglevonást is nézzük, kiderül hogy akadt olyan származtatott alap is, amelynél 18 százalék feletti volt az elvonás. Az alapokra terhelt költségek között az alapkezelési díj jelenti a legnagyobb tételt. A tőkevédett alapok esetében azonban a PSZÁF szerint bonyolítja a helyzetet, hogy a különböző alkalmazott struktúráknak köszönhetően az alapkezelési díj mértéke meglehetősen változatos. Sok esetben van induláskori egyszeri alapkezelési díj, folyamatos alapkezelési díj, megszűnéskori alapkezelési díj, védett időszak eleji alapkezelési díj, védett időszak végi alapkezelési díj, továbbá az alapkezelési díjak maximalizált értékeivel is gyakran lehet találkozni.
A befektetőket persze általában teljesen hidegen hagyja, mennyire „gazdagszik” rajta az alapkezelő. Neki az a lényeg, hogy ő szép hozamot vághasson zsebre. Az elmúlt három évben lejárt több mint 110 tőkevédett alap 80 százalékának éves átlagos hozama öt százalék alatt volt. A hároméves lejáratú állampapírok azonban ugyanebben az időszakban majdnem 7,7 százalékot hoztak.
