Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
„A forradalom az újjászervezés stádiumába jutott. A forradalomnak meg kell szűnnie, s el kell kezdődnie a köztársaságnak. Államunk alapelveiben a kötelesség helyébe a jognak, az erény helyébe az általános jólétnek, a büntetés helyébe az önvédelemnek kell lépnie. Ki-ki érvényesüljön a maga módján” – sürgeti Dantont egyik híve Georg Büchner drámájában. Ehhez társuk annyit fűz hozzá: „Az államformának a nép testéhez simuló átlátszó ruhának kell lennie, amelyen keresztül az erek minden lüktetése, az izmok minden feszülése, az inak minden rángása kirajzolódik.” Aki megnézi a Vígszínházban a XIX. századi német drámaírónak a francia forradalom idején játszódó drámáját, a Danton halálát, azt gondolatai önkéntelenül is a mába röpítik. Nem véletlenül. Igencsak érdemes eltűnődni, hogy a fülkeforradalom utáni negyedik év hoz-e stabilitást a megelőző időszak frusztrációja, örökös átszervezései és kapkodásai után, a felfordulással járó visszaesést követően beköszönt-e a jólét, az önkényes beavatkozásokat felváltja-e a jogbiztonság, a rutinszerűvé vált ködösítést az átláthatóság. A jövő évi költségvetésből kiolvasható válaszok nem épp megnyugtatóak.
Az átláthatóság korábban sem jellemezte a magyar kormányok pénzügyeit. Most sincs másként, sőt – Büchner szavainál maradva – nemhogy az izmok, inak nem látszanak, de már a test körvonalai sem vehetők ki. Nem tudni, hogy az állam pontosan meddig terjeszkedik. Például ezúttal sem tesz említést a költségvetés a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyon még meglévő részének felhasználásáról, holott azon is múlhat, hogy sikerül-e az államadósságot az alaptörvényben előírt módon csökkenteni. A Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentő Alapban augusztus végén 224 milliárd forint volt. Bár törvény írja elő, hogy az alapnak minden év május 31-éig pénzügyi beszámolót kell készítenie az Országgyűlés részére, és azt nyilvánosságra kell hozni, az idén ez nem történt meg.
Eddig sem volt könnyű az egymást követő évek államháztartási mérlegeit összevetni, de a 2014-es kifejezetten hevenyészett összeállítás. Az egyetlen kötetbe szerkesztett törvényjavaslatnak, indoklásainak és mellékleteinek kezelését megnehezíti, hogy nincs tartalomjegyzék, így minden részlet megtekintéséhez az egészet át kell pörgetni. Szaporodnak az összevont címek, és egyre terjedelmesebb azon keretek listája, amelyeket törvényi módosítás nélkül is túl lehet lépni. Az oktatás, az egészségügy tényleges támogatásának mértéke az intézmények államosítása miatt összehasonlíthatatlan a megelőző évekbelivel. A „forradalmi újjászervezés” – az egészségügy és a közoktatás intézményeinek államosítása – közepette a 2013-as költségvetés általános indoklása még vázlatosan levezette, miként változott meg az önkormányzati finanszírozás, nehogy bárki fennakadjon azon, hogy a helyhatóságok a megelőző évi 2943 milliárd helyett csupán 2308 milliárd forintot költhettek, és hogy állami támogatásuk a „feladatátrendeződéssel” az előző évi 1041 milliárdról 647 milliárdra apadt. Az efféle kommentárokat a jövő évi költségvetés mellékletei megspórolják. A helyi önkormányzatok támogatása jövőre 703 milliárdra nő, amit az államilag finanszírozandó feladatok „finomhangolása” indokol. A többletből például az óvodai nevelés és a gyermekétkeztetés részesedik.
Minden forradalmat a nagyobb jólét reményében indítanak, de ez a várakozás ritkán teljesül. Orbán Viktor három évvel ezelőtt beharangozott menetrendje szerint 2014 a gyarapodás esztendeje volna, ám ez felettébb viszonylagos. A kormány 2 százalékos gazdasági növekedést vár, a háztartások fogyasztása ennél szerényebb mértékben, átlagosan 1,5 százalékkal emelkedik jövőre. Tavaly, az orbáni „elrugaszkodás” évében 1,7 százalékkal csökkent, az idén a büdzsé mellékletében közölt táblázat szerint lényegében stagnál. Vagyis a „jólét” kimerül abban, hogy sikerül ismét elérni a 2011-es szintet.
Érzékelhető mértékű – ám ellentmondásos – béremelés az egészségügy után a közoktatásban várható, a tervezet szerint 160 ezer pedagógus 153,4 milliárd forint többletjuttatásban részesül. Javul a több gyermeket nevelő, alacsony keresetű családok pozíciója is, amennyiben az adókedvezményt a 7 százalékos egyéni egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is érvényesíthetik, ami a kormányzati becslés szerint 53 milliárd forint pluszt jelent. A nyugdíjak a tervezett 2,4 százalékos inflációval arányosan nőnek. Némi csalafintaság azonban ebben is van: az év első hónapjaiban a járandóságok vásárlóereje emelkedik, mivel a második rezsicsökkentés miatt az átlagos árszint átmeneti esését sem lehet kizárni. Ez a kormány igazi választási csodafegyvere. Mintha csak a Danton halálában megjelenített Jóléti Bizottság lépne akcióba, a parancsba adott árcsökkentéssel önkényesen, a szolgáltatói nyereség terhére javít a keresetek vásárlóerején. Azt sem titkolja, hogy a kivéreztetett gáz- és áramszolgáltatókat meg akarja vásárolni, ami igazán méltó a forradalom szelleméhez, bár erre a költségvetésben nincs utalás. De ha megtörténik, a későbbiekben vagy az adófizetőknek kell állniuk a működési veszteséget, vagy be kell fejezni a rezsicsökkentési játszmát.
Nagyjából 2 százalékkal haladják meg a jövő évi költségvetési kiadások az idei évre tervezett mértéket, többnyire arányosan, vagyis nem tartanak lépést a tervezett inflációval. A kevés kiemelt terület között a legelső a sport. E téren ismét működésbe lépett a kormányfői dacreakció: minél vadabbul bírálják az erre költött milliárdok miatt, annál inkább növeli a tétet. A tervezet a szokásos sportfinanszírozási címeken felül stadionok és csarnokok építésére, rekonstrukciójára 82 milliárd forintot, sportági fejlesztésekre, sportszövetségi adósságrendezésre 10,9 milliárdot irányzott elő, utóbbit egy friss módosító indítvány még 1,6 milliárddal megtoldotta. Összességében az államháztartás konszolidált, vagyis a halmozódásoktól, átfedésektől megtisztított kiadása a tervezet szerint a GDP 50,7 százalékára rúg. Az arány a válság előtt, 2008-ban is ennyi volt, vagyis az állami újraelosztás a nagy fogadkozások ellenére sem csökkent. Pedig a 2011-es konvergenciaprogram még úgy kalkulált, hogy a közkiadások GDP-hez viszonyított aránya négy év alatt 8 százalékpontos mértékben zsugorodik. Ez példátlanul bátor, ám erőteljes növekedéssel kecsegtető átcsoportosítást jelentett volna az állam és a magánszféra között, ezen belül a beruházások javára.
Sem a megálmodott gyors növekedésből, sem az állam karcsúsításából, sem a beruházások preferálásából nem lett semmi. Így aztán az államadósság magas szinten beragadt. A nemzetgazdasági miniszterből jegybankelnökké avanzsált Matolcsy György Széll Kálmán-terve 2014-re 66-67 százalékos, 2019-re 50 százalékos adósságrátát ígért, ezzel szemben az idei év végén a GDP 80 százalékát fogja súrolni az államadósság. Az önmaga teljesítményét világszenzációként tálaló Matolcsy még saját elosztási irányait sem tudta tartani, a beruházások GDP-hez viszonyított aránya az általa elgondolt 20-22 százalék helyett történelmi mélypontra, 16-17 százalékra zuhant. Utódjának, Varga Mihálynak az első költségvetése tétova kísérlet a visszatérésre az eredeti célok felé: a háztartások 1,5 százalékos növekedésével szemben a beruházások csaknem 6 százalékos felfuttatását irányozza elő. Nem az államon vesz erőt megint a fejlesztési hajlam – utóbbi kimerült a stadion- és arénaépítésekben –, hanem az uniós költségvetési ciklus lezárásához közeledve kell minél több megítélt támogatást beruházásokba csatornázni. Mindemellett Orbán állama nem volt túl könyörületes. A legmarkánsabban a jóléti funkcióitól vonult vissza: a GDP egyre kisebb hányadát költötte egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, munkanélküliek ellátására. Ez önmagában is megszorítás, hiába bizonygatja ennek az ellenkezőjét. Ugyanakkor a saját működési költségein alig spórolt, és gazdasági funkcióiból sem vonult hátrább. Az eltelt három és fél év távolából nem is hihető, hogy Orbán a kormányzat gazdasági túlsúlyának visszafogására készült volna. Ezt vastagon cáfolja az állami tulajdon kiterjesztése, új állami monopóliumok létesítése, az egyes részpiacok politikai célokat szolgáló átszabása a termőföldek elosztásától a trafikokig, az étkezési utalványokig vagy éppen a patikákig. A jövő évi költségvetés valamelyest korrigál az arányokon: az oktatás és az egészségügy részesedése a GDP-ből kissé növekszik, alapvetően a béremelések következtében.
Recessziós években nőnek az állammal szembeni elvárások. Az elmúlt négy évben a közvélemény valóban az állam felé fordult, sokkal inkább tőle várta az egyes problémák megoldását, mint a piaci folyamatoktól – derül ki a Tárki minap ismertetett vizsgálatából. „A válsággal világszerte előtérbe került a piacellenes retorika, ez Magyarországon különösen erőteljesen megmutatkozik” – mondta Tóth István György vezérigazgató. „Az államnak a bíró szerepét kellene játszania. Most azonban az az elvárás vele szemben, hogy segítse a csapatot. Ennek eleget is tesz, állandóan beleavatkozik a mérkőzés menetébe, ami nem serkent jó teljesítményre. A gyengeség a globális térben üt vissza” – fűzte hozzá Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, korábbi atlétikai olimpikon. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a kormány ezerszer inkább meglovagolja a közvélekedést, semmint szembeforduljon vele, még akkor is, ha a gazdasági racionalitás mást diktál.
A vereség sem zavarja, noha annak látványos jelei vannak. Magyarország a „globális térben” sokat rontott pozícióján,még azokon a területeken is, amelyeket a kormány a szívügyének tart: a versenyképesség, az adórendszer vagy az üzleti környezet nemzetközi megítélésében.
A svájci Világgazdasági Fórum 2010-es évet mérő versenyképességi rangsorában 142 ország közül az 52., egy évvel később, a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott céloknak köszönhetően, a 48. helyen állt, a most szeptemberben publikált kiadványban a 63. helyre zuhant vissza (148 ország között). A Világbanknak az üzleti környezet összetevőit vizsgáló, Doing Business elnevezésű rangsorában 2009-ben 181 ország közül a 41. volt, a minap közzétett rangsorban (189 közül) az 54. Az ennek részeként a PwC közreműködésével készült adózási versenyképességi világrangsorban pedig 2009-es, tragikusan rossz helyezésén tovább rontva a 111.-ről a 124. helyre került. Emlékeztetőül: a Széll Kálmán-terv bemutatásakor Matolcsy azzal biztatta hallgatóságát, hogy 2014-ben Magyarország ismét „éllovas” lesz vonzó adórendszere, leggyorsabban csökkenő államadóssága és legtempósabban javuló versenyképessége révén.
FARKAS ZOLTÁN
