Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az IMF-nél létezik egy megállapodás, amely szerint a hatóságokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos információkat bizalmasan kezelik – közölte washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója arra a kérdésre válaszolva, amely a Matolcsy György elhíresült ebédjéről, illetve az ott elhangzottakról is beszámoló könyvre vonatkozott.
A Matolcsy György és a Goldman Sachs munkatársai közötti ebédről, illetve az ott az IMF-ről elhangzottakról is megkérdezték szokásos sajtótájékoztatóján a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóját – közölte a Portfolio, amely szerint a kérdező a Sakk és póker című, kedden bemutatott könyvben leírt részletekre kérdezett rá.
A könyv szerint az akkori nemzetgazdasági miniszter már a hivatalos bejelentés előtt elárulta a Goldman Sachs munkatársainak, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, ami devizaspekulációt indíthatott el a forint esetében – idézte fel a kérdés feltevője a portál szerint.
Azt szerette volna megtudni, hogy az IMF-nek van-e bármifajta szabálya arra vonatkozóan, hogy a miniszterek vagy kormányok hogyan közölhetik ezeket az információkat, illetve kereskedhetnek ezen információ birtokában, vagy elmondhatják harmadik személynek, hogy ők kereskedjenek ezzel az információval.
Rice azt válaszolta, hogy erről a konkrét esetről nincs információja, így nem is tudja kommentálni azt. De elmondta, hogy az IMF-nél létezik egy megállapodás, hogy a hatóságokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos információkat bizalmasan kezelik.
Wiedermann Helga, Matolcsy György egykori kabinetfőnöke Sakk és póker című könyvében azt írta, hogy Matolcsy György 2011. november 17-én együtt ebédelt a Goldman Sachs bankárjaival, és az ebéden a könyv szerint Matolcsy "csak úgy mellékesen megjegyezte", hogy Magyarország aznap délelőtt felvette az IMF-fel a kapcsolatot.
"A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen" – írta Wiedermann Helga.
A MNB később úgy reagált, hogy "Wiedermann Helga gazdasági regényében egy fikciót ír le, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, hanem több lehetőség között ezt is, mint követhető utat jelölte meg".
Pleschinger Gyula, az NGM egykori államtitkára, aki maga is részt vett az ominózus ebéden, az Origónak azt mondta, az ebéd alkalmával semmilyen hivatali titok vagy bennfentes információ átadására nem került sor, így az sem hangzott el, hogy Magyarország az IMF-hez és az Európai Unióhoz fordult. Szerinte a valóságban a könyvben leírt rejtélyes telefonbeszélgetés sem történt meg, az ebéd ideje alatt egyik tárgyalópartner sem hagyta el az asztalt.
A baloldali összefogás lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, mert szerintük "bennfentes információkat szivárogtatott ki". Baja Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt kérte, hogy a legfőbb ügyész rendeljen el vizsgálatot, mert felmerül a minősített adattal való visszaélés, a hivatali visszaélés és a bennfentes kereskedelem gyanúja.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.