Magyarország ellen egy másik ügyben is lépett ma az EU

A földtörvénnyel kapcsolatos eljárásindítás mellett az Európai Bizottság csütörtökön egy másik magyar vonatkozású ügyben is lépett.

  • MTI
Magyarország ellen egy másik ügyben is lépett ma az EU

Az Európai Bizottság indoklással alátámasztott vélemény formájában felszólította Magyarországot, hogy módosítsa azon jogszabályát, amely a bizottság megítélése szerint az uniós egységes piaci szabályokkal ellentétes módon korlátozza a más tagállamokból nyújtott gépjármű-lízingelési szolgáltatásokat.

A más tagállamból lízingelt gépjárművek regisztrációs adójának meghatározásakor ugyanis az uniós jog értelmében a nemzeti hatóságoknak az adó összegét az adott gépjármű saját területükön történő használatával időarányosan kell kiszámítaniuk. A magyar gépjármű-regisztrációs adó azonban csak a legalább 100 gépjárművel rendelkező külföldi lízingvállalatok esetében alkalmaz ilyen arányos számítást.

A kevesebb gépjárművel rendelkező külföldi lízingvállalatoknak bizonyos körülmények között a regisztrációs adó teljes összegét meg kell fizetniük a Magyarországon lízingelt gépjárműveik után. Az Európai Bizottság megítélése szerint ez a feltétel aránytalan mértékben korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát.

Amennyiben a szabályozást nem hozzák két hónapon belül összhangba az uniós joggal, a brüsszeli bizottság keresetet indíthat Magyarországgal szemben az Európai Unió Bíróságán.

Az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be, hogy egy másik, földhasználattal kapcsolatos ügyben kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen

A "határon átnyúló tevékenységet folytató befektetők" mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó jogaival kapcsolatos eljárásban hivatalosan felkérték Magyarországot, nyújtsa be észrevételeit a befektetők mezőgazdasági földterület-használatára vonatkozó, egyes szerződéses jogaikat megszüntető jogszabályával kapcsolatban.

A bizottság szerint a magyar jogszabály oly módon korlátozza a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők jogait, ami sértheti a tőke szabad áramlására és a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós jogot. Ezek a szerződésben rögzített, alapvető szabadságjogok csak "kellően indokolt esetben és az arányosság elvével összhangban" korlátozhatók.

Bár a tagállamok szabadon meghatározhatják a tulajdoni rendszerre irányadó szabályaikat, ezt az uniós jog korlátai között kell tenniük – olvasható az Európai Bizottság tájékoztatásának indoklási részében.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.