Jordan Belfort, a Wall Street Farkasa még Martin Scorsese-t is megihlette, aki filmjében emlékezett meg a tőzsdei csalóról, aki 200 millió dollár értékben követtet el csalást és pénzmosást. Ugyan az összehasonlítást torzítja, hogy ez jó néhány évvel korábban történt, de ezt a teljesítményt magyar kollégáinak sikerült túlszárnyalnia: a Buda-Cashnél a gyanú szerint legalább 60 milliárd forintnyi pénzt csalhattak el (bár az első hírek még 100 milliárdos bukóról szóltak), ami jelenlegi árfolyamon 200 (vagy ha a nagyobb összeget nézzük, akkor 345 millió) dollárt jelent, a Quaestor pedig 150 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív kötvényeket amellett, hogy szabályos kötvénykibocsátásból begyűjtött tízmilliárdokat sem tudja visszafizetni. A kisebb számból – 150 milliárd forint – kiindulva a Quaestor 517 millió dollár értékben okozott kárt.

De mindez eltörpül Bernard Madoff teljesítménye mellett, akinek ugyan nem volt több tízezer ügyfele, mint a Quaestornak, csupán 4800, azonban ő nem az átlagemberek megtakarításaira utazott. 4800 kliense között volt Steven Spielberg, John Malkovich, Gábor Zsazsa, Larry King vagy Kevin Bacon is, sőt, Henry Kaufman, a világ egyik vezető befektetési bankjának, a Salomon Brothers korábbi közgazdásza is. Madoff 65 milliárd dolláros, a mai árfolyamon számolva közel 18 ezer milliárd forint ügyfélkárt okozott, amivel jócskán állva hagyta „versenytársait”. Ez ugyanis közel százszorosa a Quaestor-botrányban érintett pénznek – hívja fel a figyelmet az érdekes párhuzamra a Bankmonitor.

Madoff korábban az elsők között kezdte el alkalmazni a számítástechnika előnyeit cégénél a részvényárfolyamok jegyzésében. Fejlesztését hamarosan a technológiai részvényeket forgalmazó amerikai tőzsde, a NASDAQ is átvette. Az 1980-as években már a New York-i tőzsde forgalmából is jelentős részt hasított ki, annak mintegy 5 százalékát tudhatta magáénak, később a részvénykereskedők szövetségének elnökévé is megválasztották. Azt azonban kevesen tudták, hogy az exkluzív ügyfelek pénzét már a 1990-es években sem fektette be, hanem klasszikus piramisjátékot hozott létre: a kifizetéseket mindig a többiek befizetéséből eszközölte. Ez természetesen csak úgy valósulhatott meg, hogy hamisította a számokat. Könyvelési csalást követett el, a kimutatott hozamok egyszerűen nem léteztek csak papíron. A 2008-as pénzügyi összeomlást követően több ügyfél is egyszerre akart a pénzéhez nyúlni: ez jelentette Madoff bukását, aki egy bizonyos ponton túl nem tudta teljesíteni a kifizetéseket, és 4 hónapon belül megbukott.

Nemcsak a magánszemélyek megtakarítása veszett oda, de egy osztrák bank, a Bank Medici működésképtelenné vált, néhány alapítvány összeomlott, vagy az összeomlás szélére került, a hatóságok pedig nagyítóval keresték Madoff vagyonát offshore cégeknél. Az utóbbi fejlemények kísértetiesen hasonlítanak a mostani Tarsoly-ügyhöz, ugyanakkor a módszer inkább a 2003-as Kulcsár-ügyet idézi, amire nem is olyan régen maga a névadó bróker is felhívta a figyelmet: „Az én ügyemben nem több tízezer kisember, köztük sok-sok kisnyugdíjas és önkormányzatok, tisztes vállalkozások állítólagos megkárosításáról volt szó. A Kulcsár-ügyben 60-80 tehetős magánszemély és cégeik voltak érintve, és a többségük egyáltalán nem károsodott. Az én ügyfeleim egy része nem befektetési szándékkal nyitott számlát az általam képviselt brókercégnél, hanem vállalkozásaik – finoman szólva – gyanús ügyleteik lebonyolítására használták a rendszereinket" – írta a volt bróker a Népszabadság hasábjain, kikérve magának a Buda-Cash-botrányhoz való hasonlítgatást. Kulcsár ugyanakkor „mindössze” 23 milliárd forintos sikkasztást követett el.