Nem lesz 2019-ig „nulla hiányú” költségvetés, bár Orbán Viktor azt többször is megígérte.  A deficit még akkor is a GDP 1,5 százaléka lesz. A gazdasági növekedés 2017-től már ismét 3 százalék körül fog ingadozni, a háztartások fogyasztása azonban ettől némiképp elmarad. A jövő évi kisiklás után meglódulnak a beruházások, és 2018-tól ismét 3 százalékra kúszik fel az infláció.

A részletek azonban ennél feltétlenül izgalmasabbak:

Az uniós aggályok dacára ebben a kormányzati ciklusban végig fennmaradnak a különadók. Torzítanak, rontják a növekedési esélyeket, visszafogják a beruházásokat, akadályozzák a szolgáltatási szektor működését – vélik róla Brüsszelben, és az adóalanyok is hasonlóképpen vélekednek róluk. Már akik maradtak, és még nem szeleltek el. Vagyis a mostanihoz hasonló összeget szed be a költségvetés 2019-ig az energiaadóból, a közműadóból, a reklámadó pedig a tavalyi 6,6 milliárd forint után stabilan 10,9 milliárdot hozna az államnak. Dől a pénz majd áfából, és változatlan bevételi előirányzattal fennmarad a pénzforgalmat megadóztató tranzakciós illeték, a hívásokra és szöveges-képes üzenetekre kirótt távközlési adó, valamint a bankadóról leválasztott biztosítási adó.

Csupán a bankadó mérséklődik, olyan mértékben, ahogy azt a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak megígérte.  Semmi több.

Viszont úgy látszik, valóban irányt vett a kormány a teljes foglalkoztatásra. Csak éppen a közmunka révén óhajtja ezt elérni, beváltva ígéretét/fenyegetését, hogy segélyt csak az kap, aki nem tud vagy nem hajlandó dolgozni. Ennek megfelelően őrületes mértékben megugrik a közmunka támogatása, az idei 270 milliárd forintról 2019-re 464 milliárdra, a GDP 0,8 százalékáról több mint 1,1 százalékára. Hiába veti fel időről időre Brüsszel, hogy ez rossz hatékonyságú „befektetés”, költséges, és sokkal jobb lenne személyre szabott, érdemi képzéssel operálni.

A következő négy évben nem változik érdemben az egészségügy finanszírozása, hiába nehezedik egyre nagyobb nyomás az illetékes államtitkárra, és hiába tüntetnek egyre elkeseredettebben az ágazat dolgozói. A nyugdíjak részesedése a hazai össztermékből pedig kifejezetten csökken, amit az elöregedés ellenére egy sima automatizmus garantál.

Az az ígéret ugyanis, hogy a nyugdíjak megtartják értéküket, voltaképpen látványos csapda. Egy gazdasági növekedéssel járó időszakban annyit tesz, hogy a nyugdíjasok a megtermelt többletjövedelemből egy petáknyit sem kapnak. Ha például beválik a kormányzati prognózis, és 2015-2019 között összességében uszkve 15 százalékkal bővül a gazdaság, akkor az egyes nyugdíjak külön-külön hiába őrzik meg vásárlóerejüket, egyre kisebb arányban részesülnek a közös jövedelemből.

Ma a hazai össztermék 9 százaléka megy el nyugdíjra, az arány 2019-ben 8,4 százalékra mérséklődik, holott a nyugdíjasok száma borítékolhatóan nő addig. Pedig már az idei adat sem válik dicsőségére Magyarországnak, egy elöregedő társadalomban a nyugdíjak részesedésének csökkenése a közösből aligha kecsegtet szép és biztonságos idős korral. Már úgy, átlagosan.