Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A szakértő szerint nem kell aggódniuk azoknak, akik még nem, vagy nem a várt összegben kaptak kártalanítást. Az esetek nagy részében még nem a teljes kártalanítási összeget fizették ki, így az Alkotmánybíróság még ősszel dönthet az ügyben.
Azoknak a Quaestor-károsultaknak sem kell aggódniuk, akik még nem kaptak kártalanítást, vagy nem a várt összeget kapták, ha ugyanis sikerül rendezni a Quaestor-alappal kapcsolatos alkotmánybírósági jogvitát, akkor a nem fiktív kötvények után is megkapják a kártalanítást az ügyfelek - mondta el Takács Szabolcs, a Bankmonitor.hu szakértője hétfőn reggel a Kossuth Rádió Krónika című műsorában. A szakértő szerint az esetek nagy részében még nem a teljes kártalanítási összeget fizették ki, így a szakértő arra számít, hogy az Ab még ősszel dönt az ügyben.
A műsorban elhangzott: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesítése szerint a Befektető-védelmi Alap (Beva) a Quaestor-károsultak körében már 27 ezer érintettnek, közel 75 milliárd forintot fizetett ki, de sokan több részletben kapják majd a kártalanítást. Ennek oka, hogy a kártalanításhoz meg kell várni az Alkotmánybíróság döntését is. Az MNB kiemelte, hogy jelenleg a fiktív kötvények után történik a kártalanítás, maximum 6 millió forintig.
Összesen 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálták a Bevánál, ahol folyamatosa a kifizetés. A Beva a Kossuth Rádió megkeresésére azt közölte, hogy a 32 ezer károsult 85 százaléka már vett fel pénzt a bankfiókokban, míg a többieknél folyamatban vannak az adategyeztetések és a hiánypótlások.
A Quaestor-kötvényesek kárrendezése július 13-án kezdődött, ekkortól fizették ki a Bevát terhelő kártalanítási részt. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig (körülbelül 6 millió forintig). Már akkor jelezték, hogy a 100 ezer euróig (30 millió forintig) fennmaradó további követeléseket a Quaestor-alap időben eltolva tudja teljesíteni. Ennek a további, közel 100 milliárd forintos kártérítési résznek a kifizetése ugyanis csak az Alkotmánybíróság döntése és az ahhoz igazodó, esetleg szükséges jogszabályi változások ismeretében folytatódhat - írta akkor MTI-hez eljuttatott közleményében az alap.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára július 8-án az MTI-nek azt mondta: a Quaestor-alap jelezte, hogy az alkotmánybírósági eljárás miatt nem tudott hitelhez jutni sem a MNB-től, sem a piacról, így jelenleg nem tudja kifizetni a 20 ezer és 100 ezer euró közötti kártalanítási összegeket. Hozzátette: a Quaestor-törvényben rögzített kárrendezést megtámadták a bankok az Alkotmánybíróságon, így majd az Ab döntése fogja tisztázni a helyzetet, és ettől függően kerülhet sor a további lépésekre.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.