A dán szélenergia-ipari óriás, a Dong Energy a napokban jelentette be, hogy sikerrel befejezte az első harminckét darab, egyenként 8 MW névleges teljesítményű szélturbina telepítését Angliában. A szigetország nyugati partján, a jelenleg is építési területként kezelt Liverpool Bay területén a Vestas által megépített "szörnyeket" telepítettek, a beruházást a Burbo Bank Extension finanszírozta.

A tengeri szélerőműparkban álló, egyenként 195 méter magas építmények (ezzel jelenleg ezek platformok a legmagasabbak és legnagyobbak a világon) első alkalommal kezdik használni offshore szélerőműben a Vestas V164-8.0 MW kódjelű energiatermelő rendszerét. Nem holmi kísérletről van szó, hisz a tervekben számos extra nagy méretű tengeri szélerőmű szerepel még. Ez a beruházás  a végén egy 258 MW teljesítményű szélparkot eredményez majd, ami 230 ezer brit otthon villamosenergia-igényét biztosíthatja. Claus Bøjle Møller projektigazgató a bejelentés kapcsán azt mondta, hogy e világelső technika nemcsak azt mutatja meg, hogy a Dong Energy továbbra is vezető szerepet tölt be a tengeri szélenergia-iparban, hanem azt is, hogy a nagyobb turbinák segítségével igenis képesek a költségek lefaragására, és arra, hogy mind több otthonba legyen eljuttatható a tiszta, megújuló energia.

Cleantechnica

A projekt teljes befejezésére (a tesztüzem és a különböző energetikai finomhangolások befejezésére) a jövő év első felében kerülhet sor.

Eközben Magyarországon

Az Egyesült Királyságban most épülő órások össztermelése (258 MW) mintegy háromnegyede a teljes magyar szélenergia-termelésnek (329 MW). Az összevetés azonban több ponton is kiegészítésre szorul: egyrészt a szigetországban 2015-ben mintegy 40 GW szélenergia-kapacitás dolgozott a rendszerben (és ezzel önmagában 11 százalékot szakított ki a brit energiatermelési tortából), másrészt viszont hazánkban eddig csupán egyszer, még 2006-ban adtak zöld jelzést a szélenergiának.

Az, hogy Magyarországon 10 éve e téren szélcsend van, az egymást követő kormányok szűklátókörűségének és kicsinyességének a számlájára írható, hiszen az energetikai kérdésekben meglehetősen retrográd nézeteket valló hazai rendszerirányító (Mavir) szakemberei is eljutottak odáig 2009-re, hogy az akkor megépülő – és azóta is üzemelő, így lassan gyakorlatilag tényleg ingyen termelő – szélerőművek mellé még legalább 410 MW mindenféle rendszerprobléma nélkül telepíthető volna. A Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány alatt is csigalassúsággal előre araszoló kérdésben 2010-re eredményhirdetésig jutott a bővítési tender, de azt a kormányváltást követően Orbánék megállították, majd megszüntették a bővítés lehetőségét.

Ámon Ada: Sajnos, az ostoba üzenet is eljut a választóhoz

A magyar energiapolitika egyik legfőbb baja ma az, hogy a rövid távú haszonszerzésre törekvő politikusok félnek a hosszú távú megoldásoktól. Az energiahatékonysági projekteknél is megelégednek azzal, hogy adnak félmilliárd forintot hűtőgépcserére, mert akkor szerintük már zöld mázzal lekenhető a költségvetés. Az Energiaklub élén szerzett tapasztalatait most uniós szinten kamatoztató Ámon Adát kérdeztük.

Azóta ez a téma kormányzati szinten elő sem jött, sőt, 2011 végére, amikor Fellegi Tamás – akkori fejlesztési miniszter – azzal állt elő, hogy a kormányzati elképzelésekhez készült közgazdasági háttérelemzés szerint a magyar energiamixben az atom részarányának emelése a leginkább kifizetődő, Orbán is látványosan atomhívő lett. Ennek lett az eredménye a Putyin–Orbán-paktum, az, hogy a miniszterelnök bement a spájzba az oroszokért, megkötötték a részfeladatokról szóló szerződéseket is, lett kormánybiztosa is az ügynek, és bár Aszódi Attila szerint a garancia az, hogy "mi sem vagyunk kispályások", és ennek szellemében  a biztos magabiztosan végighaknizta a bel-, és kevésbé magabiztosan a külföldi lakossági fórumokat, hogy aztán a megkötött szerződéseket is, illetve az egész finanszírozási koncepciót megkérdőjelezzék Brüsszelben.  

Aztán a múlt héten szélenergia kérdésben megtört a jég. És ez akkor is igaz, ha az e témában kiadott kormányrendelet (277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet – mely a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról szól) finoman szólva is furcsa.

Az megérne egy külön történet is, miként alakulhat úgy egy jogalkotási folyamat, hogy ebben a témában nem az Energiahivatal (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – MEKH) adta e jogszabály-módosításhoz a javaslatot, hanem az országos mérésügyi, mértékhitelesítési és törvényességi felügyeletet ellátó szervezet (Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal – MKEH). És hogy az MKEH miből vezette le, hogy (ahogyan az a Kormány 267/2016. (VIII. 31.) Korm. rendeletéből kiolvasható), az lenne a jó, ha mostantól a főminiszter és fejlesztési miniszter együttesen döntheti el, hogy adott évben hány és mekkora kapacitású szélerőmű telepítését engedélyezik (és végeredményben: kinek) ebben az országban.
Mert azt látni kell, hogy a MEKH és az MKEH között e kérdésben nem egy betű cseréje a különbség; a mérésügyi hivatal energetikai kérdésekben borítékolhatóan inkompetensebb az Energiahivatalnál. Utóbbinak, amúgy, alapfeladatából eredően az összes (villamos)energetikai jogszabálymódosítás szakmai hátterének biztosítása a dolga.

Ahogyan az az első nemzetközi, szakmai reakcióból, az Inforse közleményéből látszik, a jogszabályban szereplő korlátozásokat (mint például azt, hogy 12 km távolságot minimum tartania kell az ilyen építményeknek a településektől – ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag sehol nem épülhet szélerőmű az országban) és a kormány szélenergiaellenes hozzáállását egyáltalán nem értik – és nem is tartják indokoltnak. Ha Magyarország továbbra is hanyagolja szélenergiát, mint megoldást, akkor nem tesz mást, mint fenntartja a kritikus szintű energiafüggőségét – írták. Hozzátéve, hogy sürgetik a kormányt: vonja vissza döntését, és tegye lehetővé a szélenergia terjedését – és ahogyan az az európai országokban történik – a fejlődés biztosítását.

Az megint más kérdés, hogy az augusztus végén hatályba léptetett passzus után tette csak közzé Lázár János a rendeletnek értelmet adó törvényjavaslatot – s mely alapján a kormány hatáskörébe került a döntés a hálózatba kapcsolat szélerőművek építésére és üzembe helyezésére kiadható hatósági engedélyek számáról. És még a jogszabályváltoztatás indoklása is gyenge lábakra tevődött! Azért kell az indoklás szerint szabályozni a beépítendő szélerőművek kapacitását, mert azok teljesítménye nagyban függ az időjárástól, az ingadozást pedig a hálózat egyéb erőműveivel lehet csak kiegyenlíteni. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyarországi energetikai mixben alig 3 százalékot tesznek ki a szélerőművek, a meglévők működését szigorú, előre, tudományosan meghatározott és leadott menetrendtartáshoz kötik, ugyanakkor az esetleges termelési kieséseik /kilengéseik kezelése éppen a szél esetében meglehetősen egyszerűen kezelhető (igaz, ehhez például gázerőműveket is be kellene venni a "buliba" – például úgy, hogy egy termelési körbe kötik össze a szelesekkel).

Iparági vélemény szerint a hatályban lévő jogszabálymódosítást kétféleképpen lehet értelmezni. Az egyik olvasat szerint Orbánék ezen a területen is előkészítik a kormányzati kapcsolódású cégek piac-, és térnyerését. A másik szerint Orbánék úgy látják, hogy Paks II. uniós zöld jelzéseinek kicsikarása érdekében az eddigieknél is jobban be kell betonozni az eddigi zöldenergiás tilalmat. Ez utóbbira utalhat, hogy a rendeletben potenciálisan is csak a kisebb teljesítményű – ennél fogva fajlagosan drágább (tehát: rosszabb megtérülési mutatókkal rendelkező) szélturbinák építésének lehetőségét vetik föl.

„Valamit szeretni kéne még Pakson kívül is"

Az Orbán-kormány energiapolitikája annyira csak Paksra koncentrál, hogy elfelejtette lereagálni az utóbbi években megfigyelhető energiapiaci változásokat, melyek sürgős stratégiai újratervezésért kiáltanak - mondta a hvg.hu-nak Kaderják Péter, a Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója, aki szerint elkerülhetetlennek látszik, hogy Paks II. megvalósítására uniós közbeszerzést írjanak ki, és piaci alapon megmérjék, megéri-e.