Migránsok, betelepítés, letelepedési kötvény, befektetési lehetőség – első blikkre úgy tűnhet, mintha valamelyik friss napi hírből származnának ezek a kifejezések, és jelenkori politikai alapján lennének köztük összefüggések. Pedig nem. Ez a források alapján színtiszta történelem, méghozzá az 1100-es évek Magyarországáról Nyáry Krisztián írása szerint.

Európa egyik legnagyobb szabású állami betelepítési programját hajtotta végre ugyanis a korabeli Magyarország. A bevándorlók tekintélyes summát fizettek az államnak, cserébe állampolgárságot, kereskedelmi jogokat, befektetési lehetőségeket kaptak.

Az újak több hullámban érkeztek több országból, de a többség a Német Birodalom területéről vándorolt be. Flamandok, vallonok, sőt, franciák és olaszok is voltak közöttük. Az első betelepülők az 1150-es években érkeztek II. Géza uralkodása idején. A „királyi vendégek” jogait írásban rögzítették.

Később IV. Béla a tatárjárás után már letelepedési pénzt sem kért a bevándorlóktól, csak azt, hogy népesítsék be a kihalt országrészeket, műveljék a földet, aknázzák ki a bányákat, és persze fizessék az adókat. Jöttek is az újabb tömegek: 24 királyi várost és 43 falut népessítettek be, főleg Észak-Magyarországon.

Mindez első szépnek és jónak tűnt, ugyanakkor hiába voltak messze földön híresek az ország adottságai, a lakóinak egyáltalán nem volt jó híre. Egy korabeli beszámoló szerint a magyarok „rút ábrázatúak” voltak ugyanis, beesett szemekkel, ráadásul szokásaik és nyelvük alapján egyaránt barbár és vad emberek.

Nyáry Krisztián utóbbiról megjegyzi: „De ez inkább politikai propaganda volt valamilyen európai államközi vitában. Annak meg már akkor sem hitt mindenki."