Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Januárban két pénzintézet, márciusban és áprilisban egy-egy, májusban pedig a mostanival együtt eddig két bank "húzta le a rolót".
Hat bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, több, mint amennyi tavaly egész évben.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint a legutóbb csődbe jutott bank az illinoisi Fayette Country Bank volt.
Januárban két pénzintézet, márciusban és áprilisban egy-egy, májusban pedig a mostanival együtt eddig két bank "húzta le a rolót".
Tavaly öt bank ment csődbe az Egyesült Államokban, ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma közel ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.
A csődhullám hét éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 69 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.