A European Policy Studies nevű brüsszeli kutatóintézet igazgatója három országot vizsgál: Oroszországot, Törökországot és Magyarországot.

Bár az illiberális demokrácia kifejezés Orbán Viktortól származik, de Vlagyimir Putyin megelőzte ennek alkalmazásában, Oroszországban. Saját kezében felmérhetetlen hatalmat összpontosított a politikában, az állami élet irányításában. Csakhogy eközben ügyelt arra, hogy a washingtoni konszenzusban megfogalmazott elveket a globális gazdaság liberális működéséről gondosan betartsa. Esze ágában sem volt Oroszországot elzárni a világtól. Épp ellenkezőleg: Putyin idejében léptek be a WTO-ba. A gazdaság nyitottsága fennmaradt, miközben a pénzügyi politika józan szigorról tett tanúbizonyságot. Míg a liberális elődök a pénzügyi csőd szélére vitték Oroszországot, Putyin mindig ügyelt arra, hogy az államadósságot józanul menedzselje. Erdogan és Orbán hasonlóképp cselekedett – hangsúlyozza a szerző.

Miközben éles vitákba keveredett Brüsszellel, Erdogannak esze ágában sem volt felmondani azt az előnyös vámszerződést, amely az Európai Unióhoz köti, Orbán hasonló megoldást választott: szembeszállt az IMF-fel, de csak azért, hogy maga valósítsa meg a szigorú költségvetési politikát, melyet a Nemzetközi Valutaalap javasolt. A szabadkereskedelem és a józan konzervatív pénzügyi politika jellemzi ezeket az illiberális demokráciákat, melyek nem estek bele abba a csapdába, mint Venezuela.

Chavez rendszere, melyet aztán Maduro is folytatott, arra épült, hogy a magas olajárak örökké tartanak és finanszírozzák a jóléti kiadásokat, melyekkel meg lehet vásárolni a szegényebbek szavazatait. Amint megindultak az olajárak lefelé, kitört a válság. Amely ma drámai mértékben kiéleződött. Sem Putyin, sem Erdogan, sem Orbán nem követte el ezt a súlyos hibát eddig – hangsúlyozza a szerző. Csakhogy az olajárak csökkenése tartósnak bizonyulhat, és ez alapvetően befolyásolhatja Oroszország és Putyin helyzetét. A GDP éves növekedése mindössze 1,5%, ez messze elmarad a régió országaitól. Az életszínvonal stagnál. Moszkvában nagy a kísértés arra, hogy ne csak a politikában, de a gazdaságban is illiberálisak legyenek. Ezzel pedig megindulhatnak a lejtőn lefelé. Venezuela tanulságos példa, hogy hova vezethet a magas olajárra épített gazdasági populizmus.

Törökországban és Magyarországon is fennáll a kísértés, hogy zárkózzanak el a külvilágtól és ne vegyék figyelembe a nemzetközi trendeket, melyeket oly sokszor bírálnak, de mégiscsak követik őket. Ennek pedig az az oka, hogy a politikai vezetésnek mind több gazdasági érdekeltsége van. Emiatt pedig a belső piacot alárendelheti a kormányzó párt vagy épp az első számú vezető akaratának.

Törökországban a balul sikerült puccskísérlet után sorban kobozzák el az államcsínyt állítólag támogató vállalkozók cégeit. Ezzel megsértik a jogbiztonság elvét, melyet a washingtoni konszenzus alapvetőnek tekint a globális gazdaság működése szempontjából. A másik kínos következmény az, hogy a cégek élére az első számú vezető rokonai, barátai és üzletfelei kerülnek. Ez nem tesz jót a gazdaság hatékonyságának. Nagy tehát a kísértés mind a három országban, hogy szakítsanak az eddig sikeres kettős beszéddel, és ne csak a politikában, de a gazdaságban is illiberálisak legyenek.

Ezzel viszont nemcsak a népszerűsége elvesztését kockáztatja Putyin, Erdogan és Orbán, hanem a bukását is – véli a szerző, aki szerint csakis a szabad piacgazdaság lehet hosszú távon eredményes. Ez az, amit Putyin, Erdogan és Orbán felismert. Ezért sikeresek az illiberális demokráciák ebben a három országban, de a sikerük kulcsa az, hogy továbbra is tiszteletben tartják a piac szabadságát – hangsúlyozza Daniel Gros, a brüsszeli European Policy Studies főnöke, aki a Social Europe című lapban fejtette ki a véleményét.