Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója társaságában adott exkluzív interjút a Reuters hírügynökségnek. Ebből egyebek között kiderült, hogy a Fehér Ház nagy összegű bírságot kíván kiróni a kínaiakra, akik "arra kényszerítettek amerikai vállalatokat, hogy magukkal vigyék az új technológiákat Kínába!
Trump és főtanácsadója, Gary Cohn szerint a kínaiak csakis úgy engedélyeztek jelentős beruházásokat Kínában az amerikai információs technológia élvonalába tartozó cégeknek, ha magukkal hozzák a legkorszerűbb technológiát. Ezzel jelentős kár érte Amerikát, hiszen a kínaiak nem fizettek ezért, viszont hamar ki tudták fejleszteni a saját informatikai ágazatukat.
Trump vádja egyáltalán nem alaptalan. A kínaiak azt szeretik általában, ha a jelentős külföldi cégek vegyesvállalatokat hoznak létre Kínában. Ez előnyös számukra, hiszen úgy adóznak, mint a hazaiak viszont a vegyesvállalatban a kínaiak le tudják koppintani a legmodernebb technológiákat. Ezt mindkét fél régóta tudta, de az üzlet részének tekintette, mondván: mindenki ad valamit és mindenki kap is. Az Apple főnöke legutóbb kijelentette a kiváló eredményeket kommentálv, "egy szóval tudok arra válaszolni, hogy mi az oka a sikernek, Kína!"
Trump viszont arra törekszik, hogy megőrizze az USA vezető szerepét a globális gazdaságban és a modern informatikai technológia terén. Ezért akar kiróni nagy összegű bírságot Kínára. Nem lesz ebből kereskedelmi háború?
Remélem, hogy nem
- válaszolta lakonikusan az Egyesült Államok elnöke. Donald Trump még a választási kampány idején 45%-os külön vámot ígért azoknak a kínai áruknak, pontosabban azok előállítóinak, akik szerinte jogtalan állami támogatást élveznek. Ebből egyelőre semmi sem lett. Trump nemrég Pekingben járt, ahol fejedelmi fogadtatásban volt része. Csakhogy a helyzet nem változott: Kína továbbra is dinamikusan nyomul előre a globális gazdaságban, míg az USA kereskedelmi deficitje is egyre nő Kínával szemben.
A kínai külügyminisztérium szóvivője Trump vádjaira csak annyit mondott, hogy Kína nem kényszerít egyetlen külföldi befektetőre sem különleges feltételeket. Ez finom célzás arra, hogy a kínaiak tudják: potenciálisan az övék a világ legnagyobb piaca. Vagyis óriási verseny folyik a külföldi partnerek között az 1,4 milliárdos kínai piacáért. Ha az USA kereskedelmi háborút indít, akkor Kína retorziókat alkalmazhat. Hamarosan a svájci Davosban találkoznak egymással a világ két leghatalmasabb államának vezetői. Talán akkor majd kiderül,elkerülhető-e az amerikai-kínai kereskedelmi háború?
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.