A felkelő nap országában olykor nem kis fölzúdulást kelt, hogy a legsikeresebb vállalkozó voltaképp nem is japán, hanem koreai. Amikor minderre már iskoláskorában fény derült, diáktársai attól sem riadtak vissza, hogy a helyi nacionalizmus felsőbbrendűségének „biztos tudatában” lenézően csak „kimcsizabálónak” csúfolják. A kimcsi hagyományos koreai erjesztett savanyúság, amelynek fogyasztásával a félszigeten, az 1910-45 közötti japán gyarmati uralom idején sem hagytak föl. Terjeszkedésük idején rengeteg koreait telepítettek át Nipponba, japán nevek fölvételére kényszerítették őket. Hősünk nagyapja is így járt.

Ám a kis Szont ez sem rendítette meg. Szülei már Japánban látták meg a napvilágot. Az augusztusban 60. születésnapját ünnepelt üzletember tökéletesen elsajátította „második anyanyelvét”. Ekkor a Jaszumoto Maszajosi névre hallgatott, bár eredendően Szon Csong-uj lehetett volna. (Később újra fölvette az eredeti vezetéknevüket, de koreaiul nem beszél.)

Pazarul tanult, vállalkozó kedvű édesapja „jóvoltából” maga is hamar belekóstolt a haszonszerzés tantárgyába. Addig hajtott, míg meg nem szervezett egy személyes találkozót a McDonalds akkori japán franchise-főnökével. A máig „tanáraként” emlegetett Fudzsita Den hívta föl figyelmét a számítástechnika és az angol nyelvtudás nélkülözhetetlenségére. A mindenre kíváncsi fiú itta a szavait.

Szon Maszajosi, a SoftBank elnöke egy sajtótájékoztatón 1999 júniusában

AFP / Toru Yamanaka

A papa, Micunori eközben bátran belevágta a fejszéjét mindenbe, hogy családját jóléthez, fiait komoly iskolákhoz segítse. Üzletelt alkohollal (még otthon is főztek szakét), nekilátott a disznótenyésztésnek, ha fantáziát sejtett benne, sőt a (jobbára koreaiak üzletének számító) pacsinkó japán játékmasinák üzemeltetésébe is belefogott. Ez annyira bejött, hogy a városukban nekik lett először autójuk. A nyerőgépek pedig később „ihletet” adtak a fiúnak is.

Az elszánt ifjú 16 évesen eltökélte, hogy tanulmányait kiteljesíti, és meg sem állt Amerikáig. Beküzdötte magát egy kaliforniai középiskolába, majd amikor eljött az idő, két hét alatt letette az összes szükséges különbözeti vizsgát. Innen már egyenes út vezetett a tekintélyes University of Californiára, Berkeleybe, ahol – a korábbi instrukcióknak megfelelően – elmélyítette angol tudását és alaposan belemerült az IT-világába. A siker nem is maradt el: végül közgazdasági és számítástechnikai diplomával – és ott megismert iskolatársával, későbbi hitvesével, majd két leányuk anyjával - tért vissza Japánba.

Eredmények bejelentése egy sajtótájékoztatón 2015 novemberében

AFP / Kazuhiro Nogi

De addigra már megalapozta anyagi biztonságát. Amikor „odahaza” kezdtek kimenni a divatból a régi pacsinkógépek, bagóért fölvásárolt egy rakattal. A tengeren túl aztán a japán írásjeleket átültette latinbetűsre és a helyi adottságokhoz igazítva átprogramozta. Hamarosan csilingelni kezdett a pénztárgép. Közben seftelt, tanult, kutatott, majd alig húszesztendősen kifejlesztett egy zsebben elférő japán-angol számítógépes fordítógépet. Menten hazarepült, és fonetikus funkciókkal föltuningolt masinájával beállított a Sharp óriáscéghez. Komoly partnerre akadt, akit később is egyik mentorának nevezett. A minap 102-éves korában elhunyt Szaszaki Tadasi akkori alelnök az ifjú Szont a találmányáért nemcsak 160 millió jennel (mai kurzuson 1,45 millió dollárral) erősítette föl, hanem később is ellátta tanácsaival. A friss alaptőke-apanázsből Szon 1981-ben megalapította SoftBank nevű cégét.

Szaszaki szenszej nélkül nem lennék az, aki vagyok

 – mondogatta többször is az időközben szárnyaló üzletember. A „tanítómester” a high-techben rejlő mérhetetlen anyagi és termelési potenciál mellett üzletpszichológiai gondolkodásra sarkallta. A nagy öreg még 40 évvel később is így emlékezett a nagy találkozásra: „elég volt belenéznem lelkesedéstől izzó tekintetébe, ötletgazdagságába, amivel eltért a kortársaitól. Azonnal megkedveltem, sok fantáziát láttam benne.”

Szaszaki imádta a közös alkotást, később hasonlóan járt el bizonyos Steve Jobsszal is, aki éppen a nemsokára a világot megváltó iPhone-on dolgozott. A két lelkes tanítvány útjai utóbb is találkoztak – Szon kizárólagos jogot szerzett a csodamasina japán értékesítéséhez, majd 2006-ban megszerezte a brit Vodafone Group japán mobilgyártó üzemét.

Steve Jobs

AFP / Ryan Anson

Alig múlt 40, amikor már 7-8 százalékkal rendelkezett a globális nettulajdonból. 27 százaléknyival bevásárolta magát a Yahoo portáljába, majd a birodalom japán leágazásának többségi (most 43 %-os) tulajdonosa lett.

Újabb vállalkozásai a szórakoztató elektronika, majd a robotok felé is elcsábították. Többnyire hitelekből vágott bele, amelyeket a haszonból térített vissza. Volt idő, amikor a világ legesleggazdagabbjainak dobogójára került, hogy röviddel utána a nagy bukók listájának élén szerepeljen. De mindig visszakapaszkodott.

Bátran belevágott bármibe, amiben (vagy akiben) fantáziát látott. Még a múlt század végén történt, hogy az akkor még ismeretlen Jack Ma e-kereskedelmi cégéhez partnereket keresett. Szon a kértnél négyszer többet ígérve azonnal beszállt a ma már egyik leggazdagabb kínai, Jack Ma Alibaba nevű cégébe. 2000 óta itt is ő a legnagyobb részvénytulajdonos, 30 %-kal. Hasonlóan szűrte össze a levet a tajvani Foxconn cég vezérével, Terry Gouval. 2015-ben „a három testőr” együtt, fejenként potom 150 millió dollárért 60 %-os ellenőrzést szerzett a francia Aldebaran cég Pepper robotprogramjában.

Jack Ma, az Alibaba Group elnöke

AFP / Song Fan

Szon alapállásának megfelelően bátran terjeszkedett. Már 2006-tól útnak indította a SoftBank Mobile-t, később a SoftBank Capitalt. 2013-ban 80 %-ot szerzett a Start amerikai telefonszolgáltatóból. És egyre nagyobb falatokat kanyarított ki az internet tortájából. 2016-ban már ő a brit ARM chip és software dizájner holding főnöke, 32 milliárdért.

Mindig magabiztos, nincs türelme az időhúzáshoz. Pár perc alatt hajlandó egy milliárdos üzletet nyélbe ütni. Egyik újabb ötletével és 100 milliárd dolláros kerettel megálmodta a SoftBank Vision technológiai alapítványt. Ehhez a szaúdi udvarban keresett és talált támogatókat. A Szaúdi Befektetési Alap 45 milliárdot ígért, Szon 25 milliárdot tesz bele, az Apple is sietve beszállt, a többiről – mint mindig, szigorúan egyedül – folytatja a tárgyalásokat.

De lehetőleg csúcsszinten. Indiában Narendra Modi kormányfőt győzködte 10 milliárd dolláros technológiai fejlesztésének jövőjéről. 2016 decemberében, közvetlenül az amerikai választás után már a New York-i Trump Towerben tárgyalt a még be sem iktatott elnökkel. Szon 50 ezer új állással kecsegtető mobiltelefonos beruházást, valamint technológiai startupok fölkarolását ígérte. Vendéglátója, a szintén Twitter-mániás Donald rögvest rögzítette: „50 milliárdos üzletet fixáltunk Maszával”. Csak így.

De a kulcságazatának számító területen kívülre is vakmerőn bemerészkedik. Legutóbb például az Uber amerikai „utazásmegosztóra” és kínai változatára, a Didi Chuxing-re vetette vigyázó tekintetét. Az ébren álmodó és kényesen kockáztató üzletember a következő 5-10 évben az egyre kurrensebb mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésében kíván jeleskedni. A világ minden adatának birtokába szeretne jutni anélkül, hogy bármikor politizáláson kapnák. Úgy véli, közeleg az idő, amikor működni fog az emberek telepatikus kapcsolatteremtése. Ennek szeretne az élére állni. Mi tagadás, a természetes intelligenciája megvan hozzá…

Időközben egyfajta legújabb kori sógunná nőtte ki magát, akit rajongói látnoki képességekkel ruháznak föl: „Szon a következő fél évszázadot is átlátja, anélkül, hogy napi kalkulációkkal bíbelődne”. Ő maga így vallott:

„Legyen egyéni a kezdeményezésed, szeresd a portékád, és szállj be bátran, ha azzal akár csak tíz évig piacvezető tudsz lenni.”

Ugye, milyen egyszerű?... Márpedig úgy tartja a távol-keleti népi bölcselet: aki három napra előre lát, háromezer évvel gazdagabb.