Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Előbb jött a csődbiztos Csanádpalotára, mint az egy hónapja megígért pénz, így egyelőre érintetlen marad a 72 millió forintos gyorssegély. Ha előbb jön a pénz, mint ahogy hivatalosan kirendelik a csődbiztost, akkor talán az adósságrendezési eljárás is elkerülhető lett volna.
„Az első tárgyaláson már túl vagyunk, a kirendelt csődbiztossal éppen tegnap ültünk le, és a pénz is a számlánkon van” – mondta megkönnyebbülten Nyergesné Kovács Erzsébet, Csanádpalota polgármestere.
Január elején jelentette be Csanádpalota, hogy csődben van a város, a hónap közepén pedig az adósságrendezési eljárásra a kérelmet is benyújtották. Mindeközben Lázár János is beígért a településnek 50 millió forint gyorssegélyt. Egy hónap elteltével egyszerre jött minden: egy hete kijelölte a Szegedi Törvényszék a csődbiztost, a Magyar Közlönyben pedig most jelent meg, hogy a működésre is megkapja a beígért támogatást a város.
A 72 millió forinthoz azonban még nem nyúlnak hozzá, mivel időközben az adósságrendezési eljárás is megindult, így csak a biztos jóváhagyásával utalhat pénzt Csanádpalota. Már ki is hirdették, hogy február 12-től két hónapon át nyújthatják be a hitelezők az igényeket, a lejárt tartozások kifizetése ezt követően, tehát áprilisban indulhat el.
„Egyelőre a válságköltségvetést fogjuk elkészíteni, az eredetiben 50 milliós volt a hiány, de egyeztettünk az intézményekkel, ott is van még 20 millió forint, amivel számolnunk kell” – összegezte Nyergesné azzal, hogy még ebből faragni szeretnének valamennyit. „Pár hétbe beletelik, hogy világosan kiderüljön, hogy hol kell megszorítani” – tette hozzá Nyergesné Kovács Erzsébet.
Arra, hogy esetleg elkerülhető lenne az adósságrendezési eljárás, még a város jegyzője utalt a február elsején a településen tartott lakossági fórumon. Annak az lett volna a feltétele, ha előbb jön meg a pénz, mint ahogy a Szegedi Törvényszékről hivatalosan értesítik őket az adósságrendezési eljárás elindításáról.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.