Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az M4-es gyorsforgalmi út érintett szakaszának építésére több mint 26 milliárd forintot költenek itthoni forrásból.
Megkezdődött az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának építése. A tervek szerint 2019 negyedik negyedévében fejezik be a beruházást, és több mint 26 milliárdot költenek rá hazai forrásból.
A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi a kivitelezést. Azt ígérik, hogy gyorsabb lesz a közlekedési Cegléd és Abony között, a tervezési sebesség óránként 110 kilométer.
Mayer András, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hétfőn Szolnokon azt mondta: kétszer két sávos gyorsforgalmi utat alakítanak ki 3,75 méter széles forgalmi sávokkal, 26,6 méter koronaszélesség biztosítja az autópályává történő fejlesztés lehetőségét és stabilizált üzemi sáv épül.
A meglévő kétszer két sávos nyomvonalat átépítik 6,1 kilométeren, a meglévő kétszer egy sávos szakaszt pedig bővítik kétszer két sávossá 11,5 kilométeren.
Két különszintű csomópontot és négy új aluljárót építenek, valamint felújítanak három aluljárót és egy felüljárót. Kialakítanak egy kétoldali pihenőt a Tápiószele-Abony összekötő út térségében, zajárnyékoló falat húznak fel 1078 méteren, valamint úgynevezett üzemi hírközlési központot telepítenek.
Mayer András elmondta azt is, hogy 1 millió 300 ezer köbméter földet kell majd megmozgatni, a föld deponálását már megkezdték, és a hó olvadása után elindulhat a tényleges kivitelezés is.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?