szerző:
Daczi Dóra
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A csillebérci üdülőtelepen a zsidótörvények értelmében csak osztatlan közös tulajdont lehetett nyilvántartásba venni, máig ez a status quo. Az eredeti tulajdonosok többsége vagy odaveszett a háború alatt, vagy alijázott, de nem csak ez az oka annak, hogy az elbájoló hangulat és a megfizethető ingatlanárak ellenére foghíjas a telep. Újabban vállalkozó kedvű kisgyerekes családok és művészek fedezték fel maguknak a telepet, a közműproblémákra és a rendezetlen tulajdoni viszonyokra viszont nehezen születik, vagy egyáltalán nincs is megoldás.

Imaház, közösségi épület és színház is szerepelt azokon a terveken, melyek az 1942-ben a Csillebérci Üdülőtelep Kft. által  felparcellázott, a saját ingatlantulajdon szerzését korlátozó zsidótörvények miatt osztatlan közös tulajdonba vett csaknem 500, egyenként 70 négyzetméteres telekről készült. Bár az imaházat végül nem építették meg, egy elveszett, de a lakók emlékezetében még őrzött fénykép tanúsága szerint rabbi is volt a telepen, az alapítók pedig saját buszjáratot üzemeltettek, melyen gondnokuk a fogaskerekű végállomásáig vitte őket. Azon telepesek többsége, akik nem vesztek oda a deportálások során, épp a Csille téri buszgarázstól indulva vándorolt ki, alijázott együtt Izraelbe 1947-ben. (A telep történetéről részletesebben itt olvashat.)

Postaládák és buszgarázs a Csille téren, itt gyülekeztek az alijázók 1947-ben. A képre kattintva galéria nyílik!
©

Bár egyes tulajdonosok vagy örökösök még a kétezres években is felbukkantak, a telepet sok olyan üresen álló telek tarkítja, melyért soha nem jelentkezett senki. Az aprócska buszgarázs a kilencvenes években kisboltként működött, ilyen ma már nincs a telepen, pedig igény volna rá. „Nevetséges, hogy egy tejfölért is kilométereket kell autókázni” – mondja Haraszti Kinga, a Csillebércért Egyesület elnöke, aki 26 éve él a XII. kerület tetején. A ma már csak nyomokban fellelhető polgári miliőből Kingáék még éppen elraktározhattak maguknak egy apró emléket:

„Mint egy Csehov, hófehér öltönyben, újságot olvasgatva ült a murvás út melletti kunyhó teraszán az eladó itt, az Isten háta mögött. Nem volt kérdés, hogy megvesszük a házat.”

A telep lakóinak összetétele nem csak a háború után cserélődött le, az elmúlt évek is komoly változásokat hoztak. A szocializmus alatt jellemzően hétvégi házas, hobbikertes környezetbe ma már rengeteg állandó lakó, az idősek helyett fiatal művészlelkek – pl. filmrendező, színész és tévés –, valamint kisgyermekes családok érkeztek. Számukra a kert, a csend és a jó levegő mellett az is nagyon vonzó, hogy egy lakás áráért juthatnak itt családi házhoz.

Nem bányász! Tündér
A reformkor nemzeti törekvéseinek egyik fontos jelképe volt az ún. Dűlőkeresztelő, melynek során 1847-ben több, Buda határában fekvő lanka német nevét magyarosították. Döbrentei Gábor, a Dugovics Titusz legendáját verifikáló költő és akadémikus javaslatára a prózai csengésű Dreihottert, azaz Hármasdűlőt a budai hegyek mondabeli tündére, Csile után nevezték el. Az eredeti, egy l betűt tartalmazó név egészen a harmincas évekig tartotta magát, ekkor – valószínűleg egy jóhiszemű javítás következtében – egy második l-t is toldottak hozzá, mely azonban megtévesztő, hiszen a bányászat sosem volt jellemző a környékre.

Az idillnek azonban van fonákja is. Az osztatlan tulajdonú telkek ugyanis gyakorlatilag öt (plusz további öt hozzárendelt) helyrajzi számon helyezkednek el, és mindenkinek van tulajdona mindegyik helyrajzi számon. Elkülönítésük kizárólag a résztvevők teljes együttműködése mellett valósulhat meg, ehhez legközelebb 1985-ben kerültek, akkor egyetlen tulajdonos hiányzó aláírásán bukott el a terv. „Az önkormányzat szeretné a terület tulajdoni viszonyait rendezni, évek óta ezen dolgozunk. A több száz, csak széljegyen feltüntetett tulajdonostárs közül sokan nem is laknak az érintett területen. Többen meghaltak az elmúlt évek során, ilyenkor hagyatéki eljárás is nehezíti a zavaros jogi helyzet tisztázását.

A rendezéshez telekalakításra lenne szükség, amely a jelenlegi jogi környezetben gyakorlatilag megvalósíthatatlan”

– áll a Hegyvidéki Önkormányzat közleményében. „Ha azt mondanák a tulajdonosoknak, hogy tessék, kerítéstől a kerítésig tiéd a telek, szerintem mindenki aláírná” – sommázza a másik oldal álláspontját Haraszti Kinga.

Zsilinszky Tibor, az önkormányzat nevében eljáró ügyvéd 2006-ban megkísérelte, hogy legalább egy helyrajzi számon elrendezze a tulajdoni viszonyokat.

„Életem nagy kudarca volt”

– mondja, mivel a 2006-os, rengeteg időt és energiát felemésztő szerveződés szintén egyetlen tulajdonoson bukott el. A területrendezés viszont nemcsak a hiányzó tulajdonosi akarat miatt nehézkes. „Az erdőtörvényt, a Ptk.-t, az ingatlannyilvántartást és még egy tucat jogszabályt kellene összehangolni” – magyarázta az ügyvéd. Zsilinszky szerint a legnagyobb sikerük az volt, amikor végre meg tudtak egyezni a Vízművekkel. Azt már az egyesület vezetője tette hozzá, hogy ezt gyakorlatilag polgári engedetlenséggel sikerült elérni; a lakók nem fizették be a számlákat, mire a Vízművek az elzárás mellett döntött, ezt azonban az ÁNTSZ nem engedélyezte, így aztán a felek végre tárgyalni kényszerültek. A megoldást az új bekötések és egy kompenzációs rendszer létrehozása jelentette, előbbi során ráadásul a telepet 70 százalékban fel is mérték.

Haraszti Kinga a telep történetét igazoló dokumentumokkal. Sok irat és fénykép veszett oda a történelem viharaiban.
©

Bár a víz még mindig nem ér el minden telekre, az újonnan érkezők már beköttetik magukhoz. Akad azonban megoldatlan probléma bőven, például a csatornázás, a szemétszállítás, a parkolás és a fűtés.

„A mindennapi életet az tudja itt igazán élvezni, aki elfogadja a sok tekintetben nomádnak számító körülményeket”

– mondja az egyik lakó. A legkulturáltabb módja a csatorna pótlásának a gyökérzónás elvezetés, ezt azonban nem minden háztartás alkalmazza. A lakók ráadásul a már mérhetővé vált vízhasználat arányában fizetnek a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.-nek, de számos kis utcába, ösvénybe egyszerűen nem fér be a szippantóautó. „Akkor meg mire fizetünk?” – kérdi ez egyik tulajdonos, aki szerint már akadnak elszennyeződött területek is. 

A kocsijukat sokan a Csille tér mögötti parkolóban hagyják, hiszen vagy túl kicsi a telkük ahhoz, hogy beálljanak, vagy a lépcsős ösvények miatt csak gyalogosan közelíthető meg. A járda hiánya főleg a buszmegállóhoz vezető Magas úton jelent gondot, mivel ott nagy sebességgel haladnak az autók, de ha gyalogost látnak, lefékeznek: szokás, hogy leviszik egymást a városba, de legalább a fogaskerekűig. Gáz nincs, és a legtöbb lakó szerint nem is lesz. Megszokták már, hogy fával, esetenként villannyal fűtenek; megvan a maga romantikája, meg persze a nehézsége is, hiszen az így-úgy burkolt, lejtős és szűk ösvényeken nem egyszerű feladat a teljes téli tüzelőmennyiséget a házakhoz juttatni.

Szerződés hiányában illegális hulladéknak minősül minden kihelyezett szemét.
©

Az akadozó szemétszállítással kapcsolatban azonban nem ennyire béketűrőek a helyiek. „Itt élünk az erdő szívében, de elborít minket a hulladék” – panaszkodik egy másik, tősgyökeres lakos. A Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) az Egyesületet, az Egyesület pedig az FKF-et hibáztatja a helyzet kialakulásáért. „Mivel nincs szerződésünk a teleppel, az ott rendszeresen keletkező hulladék jogszabály szerint illegális kirakásnak minősül, az elszállítást jelenleg a komolyabb közegészségügyi problémák elkerülése érdekében végezzük” – nyilatkozta az FKF. A lakók viszont arra panaszkodnak, hogy nem visznek el mindent; a szelektív hulladék mellett a zöldhulladék elszállítása sem megoldott, pedig utóbbit az önkormányzat felszólítására bezsákolva a lerakók mellé helyezik. Az Egyesület szerint épp a napokban született egy egyezség a Díjbeszedő Holding bevonásával, ehhez komoly reményeket fűznek.

Egy jogi ügyekben járatos tulajdonos szerint súlyos problémát jelentenek az engedély nélküli építkezések is. „Szerencsére nem épültek kirívóan ízléstelen házak, de azért elkelne a szabályozás. Azt sem értem, miért nem félnek az építkezők attól, hogy az építmény értékével arányos bírságot szabnak ki rájuk, még ha a fennmaradási engedélyt meg is kapják?” A lakó szerint egyébként több olyan idős szomszédja akad, aki nehezen gazdálkodja ki az önkormányzat által kiszabott építmény- és telekadót, utóbbi alól viszont csak akkor lehet felmentést kapni – vagy az összeget számlával igazolt infrastrukturális fejlesztésbe visszaforgatni –, ha állandó lakcímmel rendelkezik a tulajdonos. Ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról; a csillebércieknek jellemzően tartózkodási engedélyük, azaz ideiglenes lakcímük van. „Amikor be akartam jelenteni a gyerekemet állandóra, majdnem elvették az én még húsz éve kiharcolt állandó lakcímemet is” – emlékszik vissza az egyikük.

Ezt a közösségi hintát néha rendbeteszi egy-egy lelkes újonnan érkező család. Mögötte még felfedezhetők a negyvenes években kialakított szabadtéri színpad nyomai.
©

Az erős összetartásra a telepen sétálva több példát is láthattunk. A csillebérciek életét mederben tartó idősek eltávozása után a kilencvenes és kétezres években ugyan kevéssé voltak összetartóak a lakók.

"Mára azonban jobb a közösség, mint bármelyik társasházban.

Segítünk egymásnak, mert magunkra vagyunk utalva. Mivel a Magas utat közútnak minősítették, ott már jár hókotró, de korábban együtt kellett kiásni magunkat az egy kilométerre fekvő Konkoly-Thege útig” – emlékszik vissza Haraszti Kinga.

Egy kisgyerekes anyuka pedig épp arról számolt be, mennyire megérintette, mikor a tavalyi, számára első csillebérci hóeséskor a közösség tagjai már reggel tisztára kotorták a saját pénzből lebetonozott, a telep alsóbb részén fekvő, nem közútnak minősülő Sugár utat. A lakók most a kilencvenes évek elején leégett közösségi ház újjáépítéséről, sportpályáról és játszótérről álmodoznak. Bár a telep az önkormányzati szándékot tekintve vélhetően sosem lesz lakóövezet, ez a legtöbb tulajdonos akaratával is egybevág, hiszen éppen az veszne el Csillebércről, amit most a legjobban szeretnek benne: a nomád és retró életérzéssel fűszerezett, családias idill.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!