Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Olyan javaslattal állt elő a „legszárazabb” térség képviselője, hogy szerinte mindenki hátradőlhet. Ehhez persze kell a szakma jóváhagyása is. Az év végéig tető alá kell hozni a sok vitát kiváltó törvény megfelelően módosított verzióját.
„Mérőpontokká nyilvánítanánk a fúrt kutakat, így lényegében egy olyan monitoring rendszer is létrejönne, amely a talajvizet rengeteg ponton vizsgálhatná, ráadásul, a becsülhetetlen mennyiségben fúrt kutakat egyben regisztrálnánk is”
– magyarázza B. Nagy László, a szegedi választókörzet fideszes parlamenti képviselője. A politikus körzetének csak az egyik fele Szeged egy része, választói többsége a Homokhátság településein él, zömében azok a családok, akiket padlóra vinne, ha most minden egyes, akár negyven-ötven évvel ezelőtt fúrt kúthoz is engedélyterveket kellene készíttetni, majd az engedélyeztetést is elintézni.
A 2016-os módosítás a költséges procedúrát minden esetben előírta, a régiek kaptak volna haladékot az év végéig. Az idei nyár eleji módosított tervezet, amelyhez egyébként szeptember végéig kellett volna a végrehajtási utasításokat összerakni, viszont túllőtt a célon, nyolcvan méteres talpmélységig szabaddá tette az utat. Ezt a változatot nem volt hajlandó aláírni a köztársasági elnök, és az Alkotmánybíróság is kifogásokat emelt, de a környezetvédelmi, vízügyi szakma is ellenállt.
„Olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek nem rónak jelentős terhet az állampolgárokra és a gazdálkodókra, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az állam ismerje és nyilvántartsa a vizek állapotát, illetve szükség esetén képes legyen beavatkozni azok védelmében”
- ezt Bándi Gyula ombudsmanhelyettes, a jövő nemzedékek szószólója írta az Indexen is megjelent véleményében. Bándi azt is hozzátette, hogy semmi nem kényszeríti az államot, hogy a terheket áthárítsa az állampolgárokra, de arra már igen, hogy a vízkincset megőrizze.
Ha a kutak mérőponttá nyilvánítását a vízügyi szakma is megfelelőnek tartja, és átmegy a törvényességi tűzpróbán is, akkor akár megoldást is jelenthet a két éve húzódó ügyben. B. Nagy László javaslatát eljuttatta a vízügyhöz, a Belügyminisztériumba is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.