Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Visszautasítja az Állami Számvevőszék megállapításait a HÖOK, szerinte megalapozatlan a jelentés, amely vonatkozó törvényeket is figyelmen kívül hagyott. Az ÁSZ is reagált: csak a jogszerű működést vizsgálta, de nem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájáét, hanem az egyes hallgatói önkormányzatokét.
Lesújtó képet festett az Állami Számvevőszék az állami felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatairól, amelyeket azért vizsgált, mert jelentős közpénz fölött diszponálnak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a jelentés megalapozatlan.
Az ÁSZ szerint a hallgatói önkormányzatokat a választásokhoz jogszerűen előírtnál kevesebb diák részvételével választották meg, ami azok működésének a jogszerűségét is megkérdőjelezi. Valamint azt is megállapította, hogy az állami és a más forrásokból bejövő bevételeket sem teljesen átláthatóan használják fel a legtöbb szervezetnél.
A pénteki sajtótájékoztatóra, amelyen a vizsgálat eredményeit ismertette az ÁSZ, közleményben reagált internetes oldalán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Azzal kezdi, hogy portálja képviselője nem is kapott engedélyt arra, hogy a szóban forgó sajtótájékoztatón részt vegyen, illetve a jelentés részleteit sem ismerhette meg előre. A közlemény arra is kitér, hogy ha igazak az Állami Számvevőszék megállapításai, akkor maguk után vonhatják a kifogásolt működésű intézmények 2013-16 közötti döntéseinek megalapozottságát, hiszen a szenátusi szavazásoknál az önkormányzati voksok is számítanak.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint a hallgatói választásokkal kapcsolatos kritikát, de az egyéb megállapításokat sem támasztotta kellőképpen alá az ÁSZ, valamint a Felsőoktatási Törvény, vonatkozó passzusait sem vették figyelembe, amikor a vizsgálatot végezték. Ugyanis a FTV szerint, amennyiben nincs jóváhagyás a HÖK-választással kapcsolatban, akkor az automatikusan életbe lép.
Az ÁSZ is gyorsan reagált az egyetemi hallgatói szervezet közleményére, azt írta, hogy a HÖOK félrevezeti a közvéleményt, mert az ÁSZ nem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját ellenőrizte, az nem is ellenőrzött szervezet. Ellenben vizsgálta az intézményekben működő hallgatói önkormányzatokat, ezek működésével kapcsolatban tett megállapításokat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.