A gazdasági összeomlás szélén áll, de azért olimpiát rendezne Argentína

Szombaton diákolimpia kezdődik az országban, az államfő szerint megfontolják a lehetőséget, hogy egy „igazi” olimpiának is házigazdái legyenek, annak ellenére, hogy az ország gazdasága romokban hever.

  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI
A gazdasági összeomlás szélén áll, de azért olimpiát rendezne Argentína

A szombaton kezdődő ifjúsági olimpia után már nagyban is próbálkozna Argentína: Mauricio Macri államfő pénteken arról beszélt, hogy a Buenos Aires-i ifjúsági rendezvény után komolyan fontolóra veszik egy nyári olimpia megrendezését is.

Amikor vége lesz ennek a csodálatos eseménynek, lehetőségünk lesz elgondolkodni az olimpiarendezésen is. Persze az sokkal nehezebb lenne

– mondta a dél-amerikai ország köztársasági elnöke. Macri utalt rá, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt költséghatékony módszerekben kellett gondolkodniuk, amikor az ifjúsági olimpiát szervezték, egy nyári olimpia megrendezése pedig ennél sokkal nagyobb falat lenne Argentínának, azt azonban nem árulta el, hogy akkor mégis hogyan birkóznának meg a feladattal. Bár ha Argentína a rendezés mellett dönt, még bőven van ideje a kivitelezésen gondolkodni: 2020-ban Tokió, 2024-ben Párizs, míg 2028-ban Los Angeles lesz a házigazda.

Argentína a gazdasági összeomlás szélén áll: nemrég a kormány gazdasági megszorító intézkedéseket vezetett be, hogy enyhítse a költségvetés egyensúlyi hiányosságait, amelyek a peso mélyrepüléséhez vezettek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.