Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Brutális bejelentés - közlik a párizsi Le Monde munkatársai, akiknek 25%-os részesedésük van a lapnál. A francia részvényesek azzal igyekeznek nyugtatgatni a minőségi újságírás krémjéhez tartozó hírlapírókat, hogy Daniel Kretinsky cége csak a kisebbségi tulajdonról tárgyal. Nem szólhat bele a lap irányvonalába.
Csakugyan?- tamáskodnak az újságírók, akik közül sokan jól ismerik a média reális működési lehetőségeit az egykori szocialista országokban, amelyek aztán 2004-ben csatlakoztak az Európai Unióhoz. A sajtószabadság természetesen minden alkotmányban (alaptörvényben) benne van, de a hétköznapi gyakorlat szomorú cáfolata ennek. Csehország persze nem Szlovákia, ahol a miniszterelnököt bíráló fiatal újságírót a maffia teszi el láb alól, de érthető, ha a Le Monde újságírói nem örülnek igazán a Keletről jött pénznek.
A Czech Media Invest a legnagyobb médiabirodalom Csehországban
2,6 milliárd dollárra becsüli a Forbes Daniel Kretinsky vagyonát, amely csak a negyedik az oligarchák sorában a 10 milliós Csehországban. Ahol maga Babis miniszterelnök is csekély 4 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhet. De nála legalább tudni lehet, hogy miből. A Moszkvában végzett Babis igen szoros kapcsolatban állt az akkori csehszlovák és szovjet titkosszolgálattal. Még a kommunizmus idején csehszlovák-marokkói közös vállalkozást alakított. Ez lett az alapja a Babis birodalomnak, mely azután a médiára is kiterjedt. Egy időben Babis még a Népszabadság iránt is érdeklődött. Aztán megalakította a populista Ano pártot, amely legyűrte a régi erőket és így Babis Csehország miniszterelnöke lett.
Kicsoda Daniel Kretinsky?
A 43 éves dollármilliárdos a rendszerváltás csodagyerekének számít Csehországban. A legnagyobb helyi energiaszolgáltató képezi birodalmának alapját, de ő is kiépített egy média birodalmat: a Czech Media Invest a legnagyobb Csehországban. Daniel Kretinsky, akinek az irodája szimbolikusan a Párizsi utcában van Prágában, külföldön is terjeszkedik: Franciaországban övé az Elle és a Marianne, a két képes női magazin. És most jöhet a Le Monde, ahol félnek az újságírók. Nem véletlenül: Daniel Kretinsky ugyanis pénzügyes. Profitorientált és nem különösebben kiváncsi arra, hogy milyen területen milyen eszközökkel produkál eredményt. A médiában manapság nagyon nehéz profitot termelni, mert az ingyenes internet óriási konkurenciát jelent. Ezért a francia sajtóban is folyamatosan karcsúsítanak. A pénzügyileg kikalkulált anorexia a média réme mindenütt, így Franciaországban is. Párizsban csak Daniel Kretinsky kisebbségi tulajdonáról van szó, de Prágában nem is nagyon titkolják: meg akarják szerezni a francia sajtó zászlóshajóját, a liberális Le Monde-ot. Miért?- kérdik aggodalmaskodva az újságírók, és nemcsak ők Franciaországban. (via Le Figaro)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.