Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építőipari rezsióradíj 2018-ban legalább 3300 forint, az összeg általános forgalmi adó nélkül értendő – az erről szóló kormányrendelet hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
A korábbi, vagyis a 2017-es évre vonatkozó, miniális építőipari rezsióradíj 2870 forint volt. A mostani növekedéssel ez 3300 forintra változik, a korábbi összeg pedig érvényét veszti.
Az építőipari rezsióradíj a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített - a kivitelező tényköltségei alapján számított vagy tervezett - összes költsége.
Az építőipari rezsióradíj számítási alapját az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésben évente meghatározott Ágazati Bértarifa Megállapodásban szereplő minimális szakmunkás alapbér alapján kiszámított, szakmai ajánlásban rögzített órabér és a jogszabályokban meghatározott közterhek képezik.