Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tele a sajtó olyan történetekkel, melyek arról szólnak, hogyan lehet korán, akár a harmincas éveinkben nyugdíjba vonulni. A MarketWatch most öt olyan embert keresett meg, akik néhány év után újra az álláskereső portálokat bújták.
A 28 éves Gwen Marz a húszas évei elején döntött úgy, hogy 35 évesen visszavonul. Ahogy teltek az IT-szektorban lehúzott, kemény munkával töltött évek, arra a döntésre jutott, hogy inkább 27 évesen vonul vissza, és majd egy kevesen dolgozik otthonról. 190 ezer dolláros (54 millió forintos) megtakarítással kezdte nyugdíjas életét 2017 márciusában, ehhez várta még a neki járó nyugdíjat. Közben átköltözött egy másik városba a barátjához, kiadta a lakását, az Etsy-n árulta saját kézműves termékeit, és néha tanácsadást is vállalt.
A várva várt nyugdíjcsekk azonban valamilyen technikai probléma miatt csak nem akart megérkezni, a lakáskiadást nehézkes volt távolról intézni, az Etsy-n nem vették a kézműves termékeit, rájött, hogy utálja a szabadúszó életformát, és a barátjával is szakított. Marz ideiglenesen a szüleihez költözött, és munkát keres az IT-szektorban. Azt mondja, nem bánt meg semmit, mert legalább rájött, hogy egyelőre esze ágában sincs visszavonulni.
A FIRE (financial independence, retire early – azaz pénzügyi függetlenség, korai nyugdíjazás) az elmúlt hét évben nyert teret. Azok, akik a FIRE-re vágynak, huszas éveikben komoly áldozatokat hoznak; elszántan takarékoskodnak – például biciklivel járnak autó helyett –, nem utaznak, spórolnak a rezsin, a ruhán és az ételen.
A pénzügyi szakértők szerint viszont a legtöbb FIRE-hívő ott bukja el, hogy sokkal kevesebbet tesz félre, mint ami valójában elég lenne a teljes hátralevő életére. Suze Orman szerint akkor lennének biztonságban, ha 5 millió dollár lenne a számlájukon. Rachel Podnos, washingtoni ügyvéd és pénzügyi tanácsadó szerint egy állásinterjún például elég nehéz kimagyarázni, mi az a nagy lyuk az önéletrajzban. „Próbáld meg megértetni a jövendőbeli munkaadóddal, miért is akartál nyugdíjba menni…”
Alli és Matt Owen 28, illetve 29 évesek voltak, mikor négy éve felfedezték a FIRE-mozgalmat. Az olaj- és gáziparban dolgoztak Kaliforniában, évi 250 ezer dollárt (több mint 70 millió forintot) kerestek. Úgy számolták, tíz év munka után nyugdíjba mehetnek. A cél 1,2 millió dollár összespórolása volt, ebből nyugdíjasként évente 40 ezret csapoltak volna le.
Mentális problémáik miatt végül korábban vonultak vissza; 2018 áprilisában még csak 600 ezer dollár volt a számlájukon. Az utolsó munkanapjukon kapták a rossz hírt, hogy meghekkelték a számítógépüket, és 170 ezer dollár értékű kriptovalutát szívtak le róla. A pár mégis nyugdíjazta magát, és hat hónapos Amerika-körútra indultak.
Mivel a pár gyerekeket szeretne, úgy döntöttek, két vállalkozást is indítanak; az egyikben pénzügyi tanácsokat osztanak, a másikban a ketogén diétához szükséges ételeket árulják. A pár bizakodó, mivel többen is élnek a környezetükben, akik gyerekeket nevelnek FIRE-ösként; „nem materialisták, kevés játékot vesznek nekik” nyilatkozta Matt.
A 38 éves, háromgyerekes connecticuti anya, Liz 50 éves korára tervezte nyugdíjba vonulását. A mozgalmon belül kifejezetten realisztikusnak számító tervét végül egy egészségügyi probléma döntötte romba; férjét szeptikus sokk érte, emiatt nem tud dogozni, így a pénzügyi feltételeket egyedül Liznek kellene megteremtenie a visszavonuláshoz. Liz szerint a FIRE-ösök többsége egyszerűen nem is kalkulál azzal az eshetőséggel, hogy komoly egészségügyi gondjaik támadhatnának.
William McVey esete pedig arra mutat rá, hogy még akkor sem garantáltak a gondtalan nyugdíjas évek, összejön a visszavonuláshoz szükséges összeg. A most 45 éves férfi már akkor tervezgette a korai nyugdíjat, mikor az még nem volt divatos, ezért felesége keresetét teljes egészében félretették. Mikor felesége rákban elhunyt, az életbiztosítása fizetett, a pénzt azonban fiainak tette félre, akiket autizmussal diagnosztizáltak – írta a MarketWatch.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.