Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Szepessy Zsolt ukránokat csapott be.
Befolyással üzérkedés miatt hat év szabadságvesztésre ítélték Szepessy Zsoltot, az egykori Összefogás Párt alapítóját, Monok korábbi polgármesterét, aki azt ígérte ukránoknak, hogy pénzért segít nekik magyar állampolgárságot szerezni.
A Nyíregyházi Törvényszék csütörtöki közleményében azt írta: 2013 januárjában Sz. Zs. L. megállapodott két ukrán állampolgárral, hogy politikai és közéleti befolyását felhasználva - a kedvezményes honosításhoz szükséges feltételek hiányában is - segítséget nyújt kárpátaljai ukránoknak a magyar állampolgárság megszerzéséhez. Azt ígérte, hogy - nagy összegű euró fejében - az ő kérésére hivatalos személyek elintézik a kedvezményes honosításokat Magyarországon. A vádlottak legalább 594 ukrántól csaknem 400 ezer eurót (több mint 110 millió forintot) vettek át - ezért azonban egyetlen honosítási eljárást sem kezdeményeztek, a pénzt saját céljaikra fordították.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy Szepessy Zsolt legalább 594 honosítási ügyben fogadott el pénzt, továbbá, hogy a másodrendű vádlott, Szepessy élettársa a befolyással üzérkedés elkövetéséhez szándékosan nyújtott segítséget.
A törvényszék nyomatékos súlyosító körülményként értékelte Szepessy Zsolt esetében azt is, hogy cselekménye "a magyar köztisztviselők korrumpálhatóságának lehetőségére utalt, és ezáltal alkalmas volt Magyarország nemzetközi tekintélyének lejáratására is". A másodfokú bíróság ezért őt - az első fokon kiszabott 4 év helyett - 6 év börtönre ítélte.
A törvényszék a másodrendű vádlott, D. N. büntetését bűnsegédként elkövetett 594 rendbeli befolyással üzérkedés bűntette miatt 2 év felfüggesztettről 3 év végrehajtandó börtönre súlyosította.
A hamis magánokirat 239 rendbeli felhasználásának vétsége miatt emelt vád alól mindkettejüket felmentették. A törvényszék álláspontja szerint ugyanis a valótlan tartalmú magánokiratok felhasználásával - mivel nem jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására használták fel - ezt a bűncselekményt nem valósították meg.
Szepessy Zsolt és D. N. esetében az ügy fellebbezések miatt a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
A harmadik vádlott felmentését helybenhagyta a törvényszék, így az jogerőssé vált. A negyedrendű és az ötödrendű vádlottat - a két ukrán "felhajtót" - befolyás vásárlása miatt a járásbíróság jogerősen hat-hat hónap, egy évre felfüggesztett börtönre ítélte.
A Nyíregyházi Törvényszék szerdán arról adott ki közleményt, hogy a volt pártelnököt - mert az Összefogás a 2014-es választás alatt nem tartotta be az előírásokat - számvitel rendjének megsértése miatt másfél év, két és fél évre felfüggesztett börtönre ítélték.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.