Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ebben a szezonban 160 millió forint jut erre a célra.
Közpénznek minősülő TAO-támogatásból szervezhetnek luxus edzőtáborokat Felcsúton. Az Mfor.hu azt írja, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a 2018/2019-es szezonban az utánpótlás-neveléssel összefüggésben 160 millió forintot kért a felkészítéssel, az edzőtáboroztatással és a versenyeztetéssel közvetlenül összefüggő szállás és étkezés költségeire.
A lap emlékeztet, tavaly 124 milliót kértek ilyen célra, 2016-ban 160,6 milliót, 2015-ben 159,7 milliót igényeltek, 2014-ben pedig ennek a nagyságrendnek a dupláját, 362,6 millió forintot terveztek elkölteni (és minden bizonnyal költöttek is el) szállásra és étkezésre. Azt is kiszámolták, hogy 2014/2015-től kezdve összesen 967,18 millió forint közpénzt szórtak el szállásra és étkezésre Felcsúton. Marbella mellett Malagára is mentek már edzőtáborozni, de jártak Törökországban és Ausztriában is.
A felcsúti focialapítvány nemcsak az igényelt TAO-ban rekorder, a fenti tétel vonatkozásában sem talál kihívóra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.