szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Miközben az ökológiai gazdálkodásra alkalmas táblák összterülete egyre nagyobb, a biogazdaságokban tartott jószágok száma több fajta esetében jelentősen visszaesett az utóbbi időben.

3,6 ezer regisztrált biogazdálkodó működött tavaly Magyarországon – derül ki a legfrissebb (2017-es) Magyar statisztikai évkönyvből. E szám több mint a kétszerese a 2005-ös hasonló adatnak, a hazai agráriumban tevékenykedő közel félmillió vállalkozóhoz képest a biogazdák aránya azonban egyelőre nem éri el az egy százalékot. Az ökológiai gazdálkodásba bevont 200 ezer hektárnyi földterület az összes hazai termőterületnek ugyanakkor mintegy 3 százaléka, igaz, e töredék mennyiségnek is csak valamivel több mint a fele minősül már jelenleg is biogazdálkodásra százszázalékosan alkalmas térségnek. A többi föld egyelőre még csak úgynevezett „átállási terület”, ahol csak a későbbiekben lehet majd teljes értékű ökológiai gazdálkodást folytatni.

A szántóföldi növények termesztésére rendelkezésre álló tábláknak tavaly például 1,5–2 százaléka minősült biogazdálkodásra alkalmasnak a KSH összesítése szerint. A bioültetvények (például az ökológiai szempontból „tiszta” zöldséges-, gyümölcsöskertek) mérete 2005 és 2017 között a négyszeresére (2,5 ezer hektárról 10 ezer hektárra) növekedett itthon, míg a hasonló státusú legelők és rétek kiterjedése jelenleg 60 százalékkal haladja meg a korábbi szintet.

Miközben az ökológiai gazdálkodásra alkalmas táblák összterülete egyre nagyobb, a biogazdaságokban tartott jószágok száma több fajta esetében jelentősen visszaesett az utóbbi időben. Ennek az évtizednek az elején még 32,5 ezer szarvasmarhát tartottak például deklaráltan természetközeli körülmények közt a honi biogazdák, az utóbbi hét évben az állomány azonban csaknem a felére (17,7 ezer állat) esett vissza. Az ökológiai gazdálkodás előírásai szerint tartott juhok száma ugyanezen idő alatt a harmadával (9,5 ezerről 6,3 ezerre), a kecskéké a kétharmadával (1,7 ezerről félezerre) csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a biogazdaságokban csak a sertés- és a baromfiállomány nem mutat egyértelműen csökkenő tendenciát.

A hazai biogazdálkodás termelési folyamatainak felemás alakulásával párhuzamosan a magyar agrárium egésze által felhasznált kemikáliák mennyisége lendületesen emelkedik. Egy hektár „normál” mezőgazdasági területre 2010-ben például még átlagosan 72 kilogramm műtrágyát juttattak ki a gazdálkodók, a múlt évben viszont már 119 kilogramm volt a 10 ezer négyzetméterre jutó műtrágya menyisége idehaza. A leggyorsabb ütemben a földekre kiszórt foszfor mennyisége nőtt ebben az évtizedben (az eredeti adag két és félszeresére), de nitrogénből is nagyjából 50 százalékkal több fogy újabban a korábban szükségesnél. Mindezzel párhuzamosan a kálium „bevitele” is emelkedett – éspedig a duplájára – a magyar agráriumban, holott a művelés alatt tartott területek nagysága némileg csökkent ebben az évtizedben.

A szintetikus úton előállított műtrágyák növekvő mértékű felhasználása (ami nemcsak a talajt károsíthatja, hanem hasznos élőhelyek pusztulásához is vezet) persze azzal is összefügg, hogy az állatállomány csökkenése miatt egyre kevesebb szerves trágyához jutnak a földek. 2010-ben például még 1231 kiló híg- és istállótrágyát kapott itthon átlagosan egy hektár mezőgazdasági terület, öt évvel később viszont már csak 967 kilogrammot. A felhasznált szerves trágya mennyisége azóta tovább csökkent idehaza.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Budapestre is elhozzák a FINA új versenyét

Budapestre is elhozzák a FINA új versenyét

BKV-s szakszervezet is a „rabszolgatörvény” ellen mozgósít

BKV-s szakszervezet is a „rabszolgatörvény” ellen mozgósít

Megmutatjuk a tökéletes délutáni alvás titkát!

Megmutatjuk a tökéletes délutáni alvás titkát!

Külkereskedőként dolgozott, ma Szlovákia egyik leggazdagabb asszonya

Külkereskedőként dolgozott, ma Szlovákia egyik leggazdagabb asszonya

Magyar kormányzati oldalakat és szervereket is vírussal fertőztek meg, sok adatot ellophattak a hackerek

Magyar kormányzati oldalakat és szervereket is vírussal fertőztek meg, sok adatot ellophattak a hackerek

Engedély nélkül rakták le az olajiszapot, amelyből rákkeltő anyag szivárgott a XVIII. kerületi kutakba

Engedély nélkül rakták le az olajiszapot, amelyből rákkeltő anyag szivárgott a XVIII. kerületi kutakba