A hétpontos családvédelmi akciótervre kifuttatott retorika egyik legfontosabb eleme volt, hogy a kívánatos népességszaporulatot különböző módokon bár, de egyértelműen pénzzel lehet elérni. Holott a legelemibb adatok is arról árulkodnak, hogy a gyermekvállalás messze nem csak pénz kérdése (az életből ellesett pillanatokról nem is beszélve). A termékenységi ráta, vagyis nagyjából az, hogy egy nő életében hány gyermeket hoz a világra, az országnak éppen azokban a régióiban a legmagasabb, ahol a legalacsonyabb a jövedelemtermelő képesség, és ott a legalacsonyabb a ráta, jelesül Budapesten, ahol a legmagasabbak a jövedelmek, és a legtöbb produktumot állítja elő a gazdaság.

Bár beszédének egy pontján Orbán Viktor igencsak leszólta a megélhetési gyerekvállalást, utóbb kizárólag anyagi előnyöket helyezett kilátásba a szaporodási hajlandóságért. Miközben pedig keblére emelte a szegényeket, és azt állította, hogy kormányzása alatt, 2010 óta egymillióval csökkentették a szegénységben élők számát, ez valójában nagyrészt a globális gazdasági növekedéssel párhuzamosan haladó magyar gazdaság erősödésének köszönhető. Közben a szegénység kockázatának kitettek száma kilenc év alatt egyetlen fővel sem csökkent, változatlanul több mint egymillió embert érint.

Az európaiakat elsöprő muszlim invázió orbáni víziójával szemben az unió jelenlegi, „legvérmesebb” migrációs politikájának a megvalósításával is 2050-ben még mindig a kontinens népességének csak 14 százalékát tennék ki a muszlimok, Magyarországon pedig 4,5 százalékot. Ám ha a valós politikai helyzetből indult volna ki Orbán Viktor, akkor azt kellett volna mondania, hogy az előrejelzések szerint Európában 2050-ben 100 emberből csak minden hetedik lesz muszlim, míg Magyarországon több mint 200 ember kell majd ahhoz, hogy átlagosan egyetlen muzulmán bevándorlót találjanak közöttük.

A konkrét számokat és a további cáfolatokat, valamint a családpolitikai intézkedések értékelését a HVG e heti számában lehet elolvasni.