Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kiírt pályázaton a Roszatom mellett mások is indulnak.
A második bolgár atomerőmű építése 2020-2021-ben kezdődhet – áll abban a jelentésben, amelyet a bolgár kormány állított össze Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn kezdődött kétnapos szófiai tárgyalásaihoz időzítve.
A dokumentum szerint a belenei atomerőmű építésének pályázatán az orosz Roszatom mellett az amerikai General Electric (GE), a kínai állami nukleáris konszern, a Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaság (CNNC) és a Framatome francia atomerőmű-építő vállalat indul. Ezen kívül az is szerepel a jelentésben, hogy a kormány nem ajánl fel állami garanciákat, és nem köt hosszú távú megállapodást az előállított elektromos energia felvásárlására. Bulgária 9 milliárd euróért 8 év alatt tervezi megépíteni a létesítményt.
Temenuzska Petkova bolgár energiaügyi miniszter tavaly novemberben arról beszélt, hogy Bulgária egy éven belül dönt arról, ki építse meg az ország második atomerőművét Belenében.
A bolgár parlament tavaly júniusban feltételekkel ugyan, de engedélyezte, hogy a kormány újraindítsa a kétezer megawatt teljesítményre tervezett belenei atomerőmű építésének 2012-ben befagyasztott projektjét.
Bulgáriában egyetlen atomerőmű üzemel. A Duna mellett fekvő kozloduji erőműben két, egyenként ezer megawatt teljesítményű szovjet gyártmányú reaktor működik, és ezek Bulgária áramtermelésének 33 százalékát adják.
A délkelet-európai állam gázszükségletének 95 százalékát, kőolajfogyasztásának pedig 80 százalékát oroszországi importból fedezi. Bulgária egyetlen olajfinomítója a Lukoil orosz olaj- és gázkitermelő cég tulajdonában áll.
Bulgária 2005-ben hirdetett tendert a Duna-parti Belene városba tervezett atomerőműre. A nyertes cég, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern atomerőmű-építő vállalata, az Atomsztrojekszport a 2008 januárjában aláírt kivitelezési szerződés értelmében két, egyenként 1000 megawatt teljesítményű harmadik generációs reaktorral szerelte volna fel a létesítményt. A bolgár kormány 2012-ben azonban befagyasztotta a beruházást, mert nem tudott megállapodni az orosz féllel a kivitelezés költségéről, és nem sikerült nyugati befektetőt találni.
A zátonyra futott ügylet nyomán Bulgária 601 millió euró kártérítést fizetett a Roszatomnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.