Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a magyar–kazah üzleti fórumon.
Két éven belül irodát nyit Nurszultanban az Eximbank – írta a Kazinform kazah hírügynökség. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a magyar–kazah üzleti fórumon.
A kazah nemzetgazdasági minisztérium nemzetközi együttműködési osztályának igazgatója hozzátette: az Eximbank érkezése hatalmas lehetőség a kazah üzletembereknek, hogy kapcsolatokat építsenek Magyarországon.
Az MTI beszámolója szerint Varga Mihály az üzleti fórumon azt is hangsúlyozta, hogy a magyar cégek szaktudása és az általuk alkalmazott technológia iránt komoly kereslet van a kazah gazdaságban, ezt jól mutatja, hogy a mostani fórumra minden korábbinál nagyobb létszámú üzletember-delegáció utazott Kazahsztánba.
A két ország közötti kereskedelem már három éve folyamatosan emelkedik, tavaly a teljes áruforgalom több mint a negyedével nőtt, meghaladta a 600 millió dollárt, de az azt megelőző évben majdnem 200 százalékos volt a bővülés.
Az üzleti fórum keretében Varga Mihály gazdasági együttműködési egyezményt ír alá Ruszlan Dalenov kazah nemzetgazdasági miniszterrel a két ország közötti befektetési és üzleti kapcsolatok további bővítéséről. Az egyezmény mellett további tíz megállapodás született egyebek mellett oktatási, kulturális, víz- és agrárügyi, pénzügyi, továbbá üzleti együttműködésekről a kazah és magyar fél képviselői között.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.