Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Tíz vállalalást tettek a tagállamok vezetői a találkozón.
"Továbbra is megvédjük az életmódunkat, a demokráciát és a jogállamiságot. Az európaiak számára elidegeníthetetlen jogokat és alapvető szabadságjogokat nehezen harcoltuk ki, és fenntartásukra nincs garancia. Ezért hitet teszünk közös értékeink és az alapszerződésekben megfogalmazott alapelvek mellett."
Ez az egyik a Nagyszebeni nyilatkozat tíz pontja közül, amelyet az uniós állam- és kormányfők a romániai városban rendezett informális találkozójukon egyhangúlag fogadtak el. Vagyis aláírták azoknak az országoknak a vezetői is, amelyek ellen a jogállami normák megsértése miatt folyik eljárás – Lengyel- és Magyarországról van szó –, és a házigazda Románia első embere, Klaus Johannis államfő is, akit ugyan nem értek ilyen vádak, ám a román kormányt annál inkább.
A nyilatkozat célja az volt, hogy új irányt adjon az európai integrációnak 69 évvel a Schuman-nyilatkozat után, amely annak idején elindította ezt a folyamatot.
A tíz pontban a vezetők az egységes Európa közös építését, a szolidaritást, a közös megoldásokra való törekvést, az emberekhez közeli munkát, a fair munkaerőpiacot, jóléti intézkedéseket és gazdaságot, az uniós célokhoz fontos eszközök biztosítását vállalják. Emellett a fiatal európaiak jövőjének segítéséről, a nemzetközi partnerekkel együttműködve az európaiak megvédéséről és az EU felelős globális szerepéről esik szó, például a rend fenntartásával vagy a klímaváltozással kapcsolatban.
A találkozó témáiról bővebben ebben a cikkben írtunk:
Orbán Viktorral indult a nagyszebeni EU-csúcs is, de nem számára legnagyobb a tétje
Orbán Viktor "árulásától" egy demokratikusabb Európáig minden a terítékre kerül Nagyszebenben, ahol az EP-választás előtti utolsó találkozójukat tartják az EU vezetői. A hangulat paprikás, ám minden arra utal: a mostaninál is durvább viták jöhetnek a közeljövőben.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Ez a magyar bankbetétek hetede-nyolcada.
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.