Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 12 ezer üveg bor valódiságát ellenőrzik kormányzati megbízásból.
Közel négyszázmillió forintért rendelt meg átfogó borbevizsgálást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih – derül ki a közbeszerzési értesítőből, amit a Népszava közöl. Vagyis a Nébih ennyit szán arra, hogy kiderüljön, a tolcsvai és nemespusztai pincékben tárolt muzeális borok tényleg muzeális borok-e.
12 500 palack ellenőrzésére írtak ki tendert, a megbízási keretet eredetileg 422 millió forint, de a pályázatra egyedüliként jelentkező Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zrt. végül nettó 393 millió forintért vállalta el és kapta meg a munkát. A cégre azért volt szükség, mert a Nébih laboratóriumaiban nincs ekkora mennyiségre elegendő vizsgálati kapacitás.
A Diagnosticum tehát palackonként 31 440 forintért vállalta az óborok analitikai vizsgálatát és „teljes ujjlenyomat alapú azonosítását”, valamint az eredményeket rögzítő riport készítését – mindezt öt milliliternyi minták alapján.
A kormány 2017 őszén indította el a Nemzeti Borkincstár Programot, ezzel a közel 400 ezer palackos tolcsvai bormúzeumot hoznák rendbe, és mérnék fel készlet szerint is. A programra összesen 1,5 milliárd forintot fordítanak.
(Kép: illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.