A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kormány egyetért a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozására irányuló fejlesztési koncepcióval, és a beruházás előkészítésére erre az évre 675 millió forintot irányoz elő a központi költségvetésből.
Jövőre ennél jóval többet, 1 milliárd 755 millió forintot lehet majd erre a célra fordítani a büdzséből – szúrta ki a Napi.hu.
Ahogy akkor megírtuk, a mostani rendelet előzménye, hogy a kormány május végén arról döntött, 628 millió forintot fordít az Óbudai-szigeten (ismertebb nevén Hajógyári-sziget) az árvízvédelmi rendszer kiépítésének előkészítésére. Történt ez az után, hogy kiemelte az UNESCO-nak világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a területet.
Dilettáns tervek miatt nyúlna a Hadrianus-palotához a kormány
A HVG információi szerint a Seuso-kincsnek építenének helyszínt az UNESCO-védelemtől megfosztott Hajógyári-szigeten.
Ez utóbbi döntést a kormány indoklás nélkül tette meg, néhány nappal később azonban a Magyar Nemzetnek kormányzati források elárulták: azért döntött így a kabinet, mert ha a sziget megkapta volna a világörökségi minősítést, az ellehetetlenítette volna Hadrianus ott található palotájának korhű helyreállítását.
És végrehajtani bármilyen más beruházást.