Fekete György kétségbeesett levélben próbálja visszacsábítani olvasóit

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) volt elnöke kétségbeesett levélben próbálja visszacsábítani az általa alapított lapnak, a Magyar Iparművészetnek az elpártoló olvasóit.

Fekete György kétségbeesett levélben próbálja visszacsábítani olvasóit
„Az évi előfizetők száma kritikus mértékben csökkent, veszélyeztetve ezzel a hazai iparművészeti szakirodalom számára nélkülözhetetlen folytonosságot” – írja „nehéz szívvel megírt kérő levelben” a Magyar Művészeti Akadémia ( MM) tiszteletbeli elnöke. A csavaros megfogalmazásból azért kiderül, hogy a más művészeti, irodalmi folyóiratokkal  ellentétben nem az anyagi biztonságuk van veszélyben. Erről tanúskodik a lapot kiadó Nemzeti Művészeti és Kulturális Kapcsolatok Alapítvány legutóbbi beszámolója is. E szerint tavaly összesen több, mint 48 millió forint fölött rendelkeztek, ebből saját bevételük 11,6 millió forint volt, amit 36,6 millió forintos támogatás egészített ki. Kaptak pénz egyebek mellett az MMA-tól, és a MMA dominálta Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) is, utóbbitól öt millió forinttal kedveskedett az egykori MMA elnök által alapított lapnak. Az alapítvány stabil lábakon áll, 42 milliós saját tőkével rendelkezik, év végére még három milliós adózás előtti eredményt is  sikerült felmutatniuk.
E szerint tehát nem a kieső előfizetési díjak hiányoznak, hiszen a lapszámok eddig rendben megjelentek, sőt néhány napon belül egy különszám is napvilágot lát, hanem annyira lecsökkenhetett a példányszám, hogy az már értelmetlenné teszi a lap kiadását. A Magyar Iparművészet főszerkesztője, Simonffy Szilvia nem választolt az előfizetők számát firtató kérdésünkre. A drámai csökkenéshez alighanem hozzájárulhatott a lap közelmúltban végrehajtott design-váltásai is.  Számos – a kormány kultúrpolitikája  által  anyagilag ellehetetlenítet  lap számára –  az internetes megjelenés volt a menekülő út. Fekete lapja nem sokat tesz azért, hogy felhasználja az internet, a közösségi média által kínált lehetőségeket.  Facebook oldaluk, mindössze 75 követővel rendelkezik, honlapjukon a tavalyi lapszámuk olvasható, nehezen kezelhető pdf-es verzióban, az új számokból még ajánlók sem olvashatók.
Marketing és izgalmas webes tartalmak helyett Fekete az MMA fejléces levélpapírján írt, postai úton kiküldött levélben bízik inkább.  „Nem tudok mást tenni, mint venni a bárságot, és az kérni Öntől, hogy újítsa meg a mellékelt csekken a 2019-re szóló előfizetését”.

„Az évi előfizetők száma kritikus mértékben csökkent, veszélyeztetve ezzel a hazai iparművészeti szakirodalom számára nélkülözhetetlen folytonosságot”

– írja „nehéz szívvel megírt kérő levélben” a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke.

A csavaros megfogalmazásból azért kiderül, hogy a más művészeti, irodalmi folyóiratokkal ellentétben nem az anyagi biztonságuk van veszélyben. Erről tanúskodik a lapot kiadó Nemzeti Művészeti és Kulturális Kapcsolatok Alapítvány legutóbbi beszámolója is. E szerint tavaly összesen több mint 48 millió forint fölött rendelkeztek, ebből saját bevételük 11,6 millió forint volt, amit 36,6 millió forintos támogatás egészített ki. Kaptak pénzt egyebek mellett az MMA-tól, és a MMA dominálta Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) is, utóbbi ötmillió forinttal kedveskedett az egykori MMA elnök által alapított lapnak. Az alapítvány stabil lábakon áll, 42 milliós saját tőkével rendelkezik, év végére még hárommilliós adózás előtti eredményt is sikerült felmutatniuk.

E szerint tehát nem a kieső előfizetési díjak hiányoznak, hiszen a lapszámok eddig rendben megjelentek, sőt néhány napon belül egy különszám is napvilágot lát, hanem annyira lecsökkenhetett a példányszám, hogy az már értelmetlenné teszi a lap kiadását. A Magyar Iparművészet főszerkesztője, Simonffy Szilvia nem választolt az előfizetők számát firtató kérdésünkre. A drámai csökkenéshez alighanem hozzájárulhatott a lap közelmúltban végrehajtott dizájnváltása is.

Számos – a kormány kultúrpolitikája által anyagilag ellehetetlenített – lap számára az internetes megjelenés volt a menekülő út. Fekete lapja nem sokat tesz azért, hogy felhasználja az internet, a közösségi média által kínált lehetőségeket. Facebook oldaluk tavaly frissült utoljára, honlapjukon is a tavalyi lapszámuk olvasható, nehezen kezelhető pdf-es verzióban, az új számokból még ajánlók sem olvashatók.

Marketing és izgalmas webes tartalmak helyett Fekete az MMA fejléces levélpapírján írt, postai úton kiküldött levélben bízik inkább.

„Nem tudok mást tenni, mint venni a bátorságot, és azt kérni Öntől, hogy újítsa meg a mellékelt csekken a 2019-re szóló előfizetését”.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.