Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajtermelése öt éve legalacsonyabb szintre csökkent júniusban, amikor a nagyobb szaúdi olajtermelést részben ellensúlyozta Irán és Venezuela termelésesése.
A Reuters hírügynökség felmérése alapján az valószínűsíthető, hogy az OPEC júniusi termelése napi 29,60 millió hordó volt, napi 170 ezer hordóval kisebb a májusinál és 2014 óta a legalacsonyabb. A Reuters felmérése szerint Venezuela olajtermelése a májusi napi 750 ezer hordóról 740 ezer hordóra, Iráné napi 2,2 millió hordóról 2,15 millió hordóra, Líbiáé pedig napi 1,250 millió hordóról 1,220 millió hordóra apadt. Eközben a szaúdi olajtermelés napi 100 ezer hordóval, nap 9,8 millió hordóra emelkedett.
Az OPEC és az azon kívüli szövetségeseit tömörítő OPEC+ csoport tavaly december elején arról döntött, hogy az októberi termelést alapul véve, idén január 1-től együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza kitermelését fél évig. A hat hónap június végén lejárt és a vállalást a hét közepén további kilenc hónappal meghosszabbították az olajpiac stabilitásának és az árak alátámasztásának az érdekében. Az OPEC által vállalt termeléscsökkentés 11 tagországra vonatkozik a 14-ből, Irán, Líbia és Venezuela termelését nem veszik figyelembe.
A 11 tagország együttes júniusi termelése a becslések szerint napi 25,486 millió hordóra csökkent a májusi 25,565 millió hordóról. Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 93 cent, 1,47 százalék emelkedéssel, 64,23 dolláron állt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.