Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hivatalosan még nem erősítették meg, de az Index szerint mégis szinte biztosra vehető, hogy Mészáros Lőrinc és a MET Holding a jövőben közösen birtokolja és működteti a Tigáz Zrt-t.
Nem sokkal azután, hogy bejelentették a T-Systems megvételét, újabb fontos hír várható, mégpedig az, hogy Mészáros Lőrinc valamelyik érdekeltsége és a MET-csoport közli:
a jövőben együtt birtokolják és működtetik a Tigáz Zrt-t, Magyarország legnagyobb gázelosztóját
- írja az Index energiaipari forrásokra hivatkozva. A hírt nem erősítették meg a lapnak, amely ennek ellenére is szinte biztosra veszi a bejelentést. A Tigáz honlapján talált leírás szerint a cég tavaly júniusban került a svájci székhelyű MET Csoport tulajdonába, a korábbi tulajdonos ENI-től a részvények csaknem 99 százalékát megvéve. Az Index szerint egyelőre nem világos, milyen formációban működteti majd a két cégcsoport a Tigázt, de tulajdonviszonyok miatt valamiképpen Mészáros Lőrincéknek kell bevásárolniuk.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.